Önsegítő pszichológia, tanulásfejlesztő tréningek, diszlexia korrekció, tanácsadás - szakmai vezető: dr. Pusztai Éva diszlexia tréner

Idán már nyolcadjára hívja a tanulasmodszertan.hu a diákok három korosztályát nyári napközis táboraiba. Ezúttal is a Városliget melletti Zeg-Zug Gyermekház lesz a helyszíne szünidei foglalkozásainknak, ahol az alsósokat Olvasótábor, a felsősöket Tanulás módszertani tábor várja. A középiskolások számára belvárosi tréningtermünkben tartjuk tanulás módszertani felkészítő tanfolyamunkat.

 
Az olvasótábort azoknak az alsósoknak ajánljuk, akik túl vannak a második osztályon, tudnak olvasni. Ez utóbbi azért feltétel, mert így biztos örömük lesz az Aranyfa sorozat legújabb történeteinek megismeréséből. Ezek a képes olvasásfejlesztő fűzetek izgalmas kalandok, időutazások során bővítik a szókincset, fejlesztik a szövegértést, a memóriát, a lényeg kiemelésének képességét.
 

A táborban a gyerekek minden nap elolvasnak /hangosan/, majd szóban és írásban összefoglalnak egy-egy Aranyfa történetet. A tábor végén, péntek délután pedig a meghívott szülők, rokonok előtt igazi színpadon, díszletekkel, jelmezekkel, a gyerekek által összeállított párbeszédekkel előadjuk a történetek egyikét. Az izgalmas történetek feldolgozása során a gyerekek szinte észrevétlenül ismerkednek meg a hatékony tanuláshoz elengedhetetlen alapvető módszerekkel, technikákkal.
 
Tanulni tanulunk táborunkba, amelynek középpontjában az idén is az ügyes tanulási módszerek elsajátítása és a szövegértés fejlesztése áll, felső tagozatosokat várunk. A tábor elején gyorstesztekkel mérjük fel a résztvevők tanulási potenciálját, a fejlesztésre szoruló területeket. A későbbiekben ezekre is figyelemmel kapnak személyre szabott feladatokat a gyerekek. Megismerkednek a hatékony tanulást külső-belső, környezeti és mentális feltételeivel, az időgazdálkodás, az önmotiválás technikáival. Izgalmas szövegen fejlesztjük a  szövegértést, a lényegkiemelést, a gondolattérkép készítést, a hatékony tanulás SQ3R módszerét, az írásos és szóbeli beszámolást. A tábor végén szülői értekezleten számolunk be a gyerekek teljesítményéről, és az esetleges további fejlesztések írányáról.
 
Mindkét táborunkban délelőtt lesznek a foglalkozások, a közös ebéd után igazi szünidei programok várják a gyerekeket: strandolás, közös játék a közeli Városligetben. A délutáni programokat angol anyanyelvű – de magyarul is értő – fiatal nyelvtanárnő vezeti.   
 A foglalkozások szüneteiben MindLab és Csodasuli játékokkal játszunk, ezek hatékonyan fejlesztik a gyerekek gondolkodását, szociális és érzelmi intelligenciáját, tanulási képességeit.
 
A középiskolásokat augusztus végén kétnapos tanulás módszertani tanfolyamra várjuk, ezt az Országház közelében, a  Kossuth téren található tréningtermünkben tartjuk.

 



A bejegyzés trackback címe:

https://tanulasmodszertan.blog.hu/api/trackback/id/tr672845297

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

nyári napközik:

délelőtt tanulunk, délután nyaralunk
11-14 éveseknek
június 20 - 24
június 27 - július 1
részletek, jelentkezés

tanulasmodszertan.hu

iskoláról, gyerekekről, tanulásról közérthetően a tanulasmodszertan.hu szerkesztésében

Friss topikok

süti beállítások módosítása