Önsegítő pszichológia, tanulásfejlesztő tréningek, diszlexia korrekció, tanácsadás - szakmai vezető: dr. Pusztai Éva diszlexia tréner

Amit ma depressziónak hívunk, arra néhány évtizeddel ezelőtt még másféle elnevezést használtak az orvosok: neuraszténiának, neurotikus kimerültségnek nevezték. Később aszerint csoportosították a hangulati betegségek típusait, hogy feltehetően belső /endogén/ okok vagy külső tényezők váltották ki. Ma már világszerte a DSM rendszert használják az egészségügyben a mentális betegségek azonosítására, statisztikai vagy egyéb okból való nyilvántartására. Jelenleg a DSM-IV van érvényben, de természetesen a tudomány fejlődésével és új mentális betegségek megjelenésével ez módosulni fog. Jó, ha tudjuk azonban, hogy ez a kategorizálás sok szempontból mesterséges: a depresszió különböző típusai nem különböző betegségek, hanem ugyanannak a kórnak, azaz a hangulati élet súlyos zavarának a részletekben eltérő megnyilvánulásai. Vegyük ezeket sorra:

 

A nők négyszer sérülékenyebbek

 

A major (nagy) depresszió diagnózisát akkor állapítják meg, ha a páciens legalább két hete folyamatosan tapasztalja a nyomott hangulatot, a szokásos tevékenységei végzésének nehézségét, és legalább négyet a következő tünetekből:

 


1. diétázás nélküli jelentős súlyvesztés, vagy súlynövekedés, vagy az étvágy jelentős változása
2. minden éjjel jelentkező álmatlanság, vagy a megszokottnál sokkal több alvás
3. a szokottnál sokkal alacsonyabb aktivitási szint, vagy ennek ellenkezője, a túlpörgés
4. kimerültség, vagy energia hiány
5. értéktelennek érzi magát a beteg, vagy súlyos önvád gyötri
6. a koncentrálás és a döntéshozás zavara
7. visszatérő öngyilkossági gondolatok, vagy öngyilkossági terv, esetleg kísérlet


A major depresszióban szenvedők többnyire szomorúnak, reménytelennek érzik magukat, de van, aki ezt tagadja, mások inkább ingerlékenységről számolnak be. Egy adott időpontban a nyugati világ országaiban a férfiak 3, a nők 8 %-a szenved súlyos depresszióban. Egy átlag ember egész életét tekintve, a férfiak 7-12 %-a, a nők 20-25 %-a számíthat major depresszióra. A betegség előfordulását nem befolyásolja a bőrszín, a képzettség, a jövedelem, a vagy a családi állapot. A tudósok még vitatkoznak azon, hogy vajon a nők miért sérülékenyebbek, mint a férfiak. A legáltalánosabb vélemény szerint a férfiak szocializációja tiltja, hogy beszámoljanak a szomorúságról, ami az elsődleges kritérium a diagnózis megállapításához. Az orvosi statisztikák szerint, az első depressziós epizód kiváltó okát a betegek általában meg tudják nevezni, később azonban, ah kiújul a betegség –ami nagyon gyakori – többnyire nem találni konkrét okot.

 

Működik, de szenved

 

A major depresszió egy hirtelen fellépő, súlyos krízis, a disztímiás depressziót nevezhetjük az előbbi elhúzódó változatának. Disztímiáról akkor beszélünk, ha a páciens legalább két éven át napjai többségét lehangolt állapotban tölti, és a következő tünetek közül legalább kettő fennáll:


1. étvágytalanság vagy túlevés
2. álmatlanság vagy túl sok alvás
3. energia hiány, vagy kimerültség
4. koncentrációs és döntéshozási zavarok
5. a reménytelenség érzete
6. gyenge önértékelés
 

Ezek a tünetek nagyon hasonlóak a major depresszióhoz, kivéve az öngyilkossági gondolatokat, és a mindennapi tevékenységet akadályozó lelassultságot. Vagyis, a két fajta depresszió között inkább fokozati különbségek vannak. A disztímiás nagy nehézségek árán, de eleget tud tenni feladatainak, míg a súlyos depresszió átmenetileg még abban is akadályozhatja a beteget, hogy megszólaljon.
 

Gyakran a disztímiás szülők gyerekein mutatkozik meg a szülő betegsége. A gyerek ugyanis pontosan érzi, hogy valami baj van, ráadásul úgy gondolja, hogy neki kellene tenni valamit, vagy akár ő felelős a szülő rossz hangulatáért, fáradtságáért, állandó kimerültségéért. Az ilyen gyerekek nem ritkán szülőjük gondozójává válnak, átveszik a gyengélkedő anya esetleg apa feladatait, tíz évesen megtanulnak főzni, takarítani, a kistestvért ellátni. Előfordul, hogy amikor a szülő jobban lesz, a gyerekből kitörnek az addig elfojtott félelmek és elkezdi tesztelni, hogy most már valóban megbízhat-e bennük? A depresszióra továbbra is érzékeny szülő ettől a váratlan nevelési csődhelyzettől összezavarodik, és újra megbetegszik. Így alakul ki egyes családokban a depresszió ördögi köre.

 

Minden hatodik kismamát érint

 

A depressziós panaszokat mutató páciensek közül sokan nem „férnek bele” egyik DSM-IV kategóriába sem: ők azok, akik más betegségekhez kapcsolódóan élnek át depressziót. Hozzátartozót gyászolva betegedtek meg, vagy egyéb súlyos veszteségek érték őket.
A szülés utáni depresszió az anyák 15 %-át érinti, és ez sokaknál egy hosszú, akár életre szóló depressziós „karrier” kezdete. A terhességgel és a szüléssel járó nagy érzelmi, hormonális és testi stressz hatására az arra érzékenyeknél kialakuló betegség a major depresszióhoz hasonló tüneteket okoz, de a negatív gondolatok általában az anyasággal és a kisbabával kapcsolatosak. A fiatal anya úgy érzi, nem tud gondoskodni a gyermekéről, képtelen azt szeretni, vagy a gyerek nem szereti őt. Attól fél, végzetes hibát követ el, és nem is reménykedik, hogy a dolgok megjavulhatnak. A gyermekágyi depresszióból való gyógyulást nehezíti, hogy a hatékony antidepresszánsok szedése terhesség és szoptatás alatt nem javasolt.
 

Az északi féltekén elég sok embert érint a szezonális depresszió, ami télen jelentkezik, és a természetes napfény hiánya váltja ki. Az ebben érintettek lehangoltak, túl sokat alszanak, meghíznak, és nagyon sok szénhidrátot kívánnak. A tünetek gyorsan megszűnnek, ha az érintett a téli hónapokra napsütéses országba megy.

 

Egyszer a mennyben, máskor a pokolban

 

A bipoláris depresszió az előbbiekben felsoroltakhoz képest azt a jelentős különbséget mutatja, hogy a súlyosan lehangolt állapotok erősen felhangolt mániás periódusokkal váltakoznak. A mániás időszakoknak a következő jellemzői vannak:
 

A/ Egy meghatározott időszakban mindvégig abnormálisan emelkedett hangulat, vagy rendkívül ingerlékeny hangulat.
 

B/ Az alábbiak közül legalább három tünet az egész időszakban:
 

1. határtalan önbizalom, nagyszerűségi fantáziák
2. jelentősen lecsökkent alvásigény
3. felgyorsult beszéd
4. egymást kergető, rohanó gondolatok
5. a figyelem könnyen elterelődik
6. megszállottan dolgozik egy cél megvalósításán, illetve feltűnően izgatott
7. gátlástalanul veti bele magát az élvezetekbe, például vásárlás, ivás, szex, tekintet nélkül a súlyos következményekre, például eladósodás, megszégyenülés, stb.
 

C/ Olyan tevékenységek, amelyek saját magát, vagy másokat veszélybe sodorhatják
 

D/ Mindezen a tünetek mögött nincs sem skizofrénia, sem drogfogyasztás.
 

A bipoláris, vagy mániás depresszió azonos mértékben érinti a férfiakat és a nőket, egy adott időpontban a népesség 0,1-0,6 %-a szenved ettől a kórtól. Kezelés nélkül a mániás epizód átlagosan hat hónapig tart, a depressziós időszak nyolc-tíz hónapig. Az évek múlásával az ilyen betegeknél egyre gyakoribbak lesznek a mániás időszakok. A depressziónak ez a fajtája különösen sok halálos áldozatot követel a nem kezeltek 15 %-a öngyilkossággal vet véget életének. Nagyon sokan véletlen balesetnek látszó közlekedési katasztrófákban, valószínűleg ugyancsak szándékosan ölik meg magukat. Mivel mániás állapotukban az ilyen betegeknek egyáltalán nincs veszélyérzetük, sokan a mértéktelen alkoholfogyasztás, dohányzás és egyéb önpusztító szokások miatt halnak meg fiatalon. /folytatjuk/

 

Richard O’Connor Undoing depression című könyve alapján írta dr. Pusztai Éva

 



A bejegyzés trackback címe:

https://tanulasmodszertan.blog.hu/api/trackback/id/tr222581522

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bealina 2011.02.02. 22:14:41

Hát igen a depresszió a béke betegsége.Én is érzékeny vagyok erre és sok ilyen tünetet mutattam,de valahogy túltettem magam rajta.Az ember nem arra született hogy soha ne éljen át izgalmakat és nem arra született hogy csak monotonitásban éljen.Kell az embereknek az izgalom a harc még ha festékpatronnal lövöldöznek egymásra,vagy hegyet másznak,vagy más játékokat játszanak az is jó valamire.

nyári napközik:

délelőtt tanulunk, délután nyaralunk
11-14 éveseknek
június 20 - 24
június 27 - július 1
részletek, jelentkezés

tanulasmodszertan.hu

iskoláról, gyerekekről, tanulásról közérthetően a tanulasmodszertan.hu szerkesztésében

Friss topikok