Önsegítő pszichológia, tanulásfejlesztő tréningek, diszlexia korrekció, tanácsadás - szakmai vezető: dr. Pusztai Éva diszlexia tréner

Mondd el világosan, mi a bajod, hogyan érzel, de ne döngöld az agyagba kapásból azt, akivel problémád van - kevésbé tudományosan ezt jelenti az én-üzenet küldése, ami sokat lendíthet emberi kapcsolatainkon. Nem minősít, nem moralizál Az én-üzenet a saját érzelmeinket vagy…


Nem tudunk lelkileg is felnőni, amíg az otthonról hozott szabályokat, értékeket mérlegre nem tesszük, és ami nekünk nem vált be, attól búcsút nem veszünk. A gyorsan változó világban a magunk által kiizzadt élettechnikák, értékek nélkülözhetetlenek. Sorozatunk előző…

Kevés dologra vágyunk annyira, mint hogy valaki igazán figyeljen ránk és megértsen bennünket. A legtöbben ezért járnak pszichológushoz, akik hivatásszerűen gyakorolják az értő figyelmet. A jó hír: ezt a módszert alapszinten bárki megtanulhatja. Ugrásszerűen javulnak a…

Tanulás alatt a legtöbbször valamilyen ismeret, összefüggés elsajátítását értjük, pedig éppen így meg lehet tanulni, hogyan társalogjunk ügyesebben egy buliban, hogy kérjünk randit, vagy fizetésemelést, és hogy viselkedjünk, ha bármelyiket visszautasítják Ezek a társas,…

A félelmek leküzdésének egyik módszere: Végy egy nagy levegőt, és ugorj bele! Úgy győzöd le a félelmet, hogy szembenézel vele, és teljesen átéled. Addig figyeled, amíg el nem gyengül, amíg meg nem tapasztalod, hogy a helyzet alapvetően veszélytelen volt. Sokszor alaptalanul…

A rendszeres meditáció azáltal teremt békét a lelkünkben, hogy újra meg újra megtapasztaljuk gondolataink keletkezését, majd elmúlását, érzelmeink hullámzását, miközben ezt az egész színjátékot a légzésfigyelés biztonságos "páholyából" nézzük. A…

A függőségeinkbe való visszaesés legfőbb oka, hogy a rossz szokás, amitől épp megszabadultunk, támaszunk, élettársunk is volt, és ha nem pótoljuk másféle örömökkel, sikerekkel, hamarosan újra a régi kátyúban találjuk magunkat. A fogyókúrás, alkohol-, illetve…

Ha a magatartásunk szintjén - és nem mélyebben - van a bennünket zavaró probléma, akkor a következőkben ismertetett módszerek közül választhatunk. De ne habzsoljuk a technikákat, legfeljebb kettőt-hármat válasszunk, és ezeket használjuk pontosan, kitartóan. Ha cseng a telefon, a…

Az erős, negatív érzelmek feszültté, majd kimerültté tesznek, és ha tartósan fennmaradnak, pszichoszomatikus betegségekhez vezetnek. Ezt az ördögi kört mi magunk is megszakíthatjuk, sőt megelőzhetjük, ha rendszeresen lazítunk, relaxálunk. Érzelmeink meghatározó szerepet…

Az emberi lélek talán legcsodálatosabb tulajdonsága a gyógyulás akarása, és az öngyógyítás képessége. Tragédiákkal, nagy veszteségekkel gyakran külső segítség nélkül is megbirkózunk, és nem ritkán megerősödve kerülünk ki ezekből a krízisekből. Önsegítő…

nyári napközik:

délelőtt tanulunk, délután nyaralunk
11-14 éveseknek
június 20 - 24
június 27 - július 1
részletek, jelentkezés

tanulasmodszertan.hu

iskoláról, gyerekekről, tanulásról közérthetően a tanulasmodszertan.hu szerkesztésében

Friss topikok

süti beállítások módosítása