Mitől /sokkal/ jobb a finn iskola? 2. rész

Az iskolarendszer minősége elsősorban a tanárok teljesítményétől függ. Az osztálylétszám nagysága, és az oktatásra fordított összegek, vagy a tananyag összetétele, ehhez képest másodlagos. Számtalan beszámoló és statisztikai adat bizonyítja, hogy kiváló teljesítmény csak akkor érhető el, ha rátermett emberek állnak a katedrán. Egy dél-koreai döntéshozó így fogalmazott: „Az oktatási rendszer csak annyira jó, amennyire a tanárok, akik alkotják”. Az Egyesült Államokban végzett kutatások kimutatták, hogy „a tanár olvasottsága, amelyet szókincstesztekkel és más szabványtesztekkel lehet mérni, nagyobb hatással van a diákok teljesítményére, mint a tanár bármely más, mérhető tulajdonsága”.

A legsikeresebb közoktatással rendelkező országokban a tanárok az egyetemet végzettek felső harmadából kerülnek ki: Dél-Koreában a legjobb 5, Finnországban a legjobb 10, Szingapúrban és Hongkongban a legjobb 30 százalékból. Ezzel szemben a rosszul teljesítő iskolarendszerek jellemzően nem a megfelelő embereket vonzzák. Az amerikai munkaerő-képességet vizsgáló bizottság megállapítása szerint: „Tanáraink az egyetemre felvett gimnazisták alsó harmadából kerülnek ki.” Egy közel-keleti döntéshozó (ebben a térségben a tanárok hagyományosan a diplomások legalsó harmadából kerülnek ki) így foglalta össze a helyzetet: „Miből adna az, akinek nincs?”

A legjobb oktatási rendszerek hatékonyabb módon választják ki a tanárképzésre a megfelelő személyeket. E mechanizmusok kialakítói felismerték, hogy eredményes tanárrá csak az válhat, aki bizonyos képességekkel már a képzés megkezdése előtt rendelkezik: fejlett írás-olvasási és számolási készség, jó kapcsolatépítő és kommunikációs képességek, készség az állandó tanulásra és a tanítás vágya.

Szingapúrban egységes, országos hatókörű felvételi eljárást dolgoztak ki, melyet az oktatási minisztérium és az Országos Oktatási Intézet közösen irányít. Finnországban a felvételi első köre országosan zajlik, mely 2007-től a számolási készséget, írás-olvasási és probléma megoldási képességet felmérő feleletválasztós vizsgán alapul. A legjobb pontszámokat elérő jelentkezők bekerülnek a második körbe, melyet maguk az egyetemek felügyelnek. Ekkor kommunikációs képességeiket, tanulási készségüket és képességüket, valamint a tanári pálya iránti elkötelezettségüket mérik. A képzés befejezését követen a leendő finn tanároknak még egy vizsgán is meg kell felelniük, amit a majdani munkahelyükül szolgáló iskola bonyolít le.
 

Finnországban, Hollandiában, Új-Zélandon, Ausztráliában és Angliában a kezdő bér viszonylag magas, de az OECD más országaihoz képest a későbbi emelések
alacsonyak. Finnországban az átlagos kezdő fizetés és a legmagasabb tanári fizetés közötti különbség mindössze 18% . A magas kezdő fizetésekkel Finnországban a legjobbakat vonzzák a tanári pályára. A tanítás mellett már elkötelezettek, ahogy bérezésük a többi szakmával összehasonlítva csökken, általában a pályán maradnak, és csak a kevésbé elszántak hagyják ott a tanári hivatást.
 

Ez a rendszer két tényezőnek köszönheti sikerét: a jó kezdő fizetés megfelelő vonzerő a tehetséges fiatalok számára, a később relatív lemaradás miatt pedig már csak kevesen hagyják el a pályát.
 

Hollandiában, amelyik a legsikeresebbek közé tartozik, 1990 és 1997 között a kezdő tanárok havi fizetése havi 1.470 euróról 2.006 euróra emelkedett, gyakorlatilag elérve a magánszektor kezdő béreit. Ezen felül a legmagasabb bérek eléréséhez szükséges időtartamot is lecsökkentették 26 évről 18 évre, és azt tervezik, hogy további 3 évvel megrövidítik a jövőben.
 

Valamennyi vizsgált rendszerre igaz, hogy a megfelelő emberek vonzása szorosan összefügg a pedagógusi hivatás megítélésével. A Szingapúrban és Dél-Koreában végzett felmérések tanúsága alapján a közvélemény szerint a tanárok nagyobb mértékben járulnak hozzá a társadalom fejlődéséhez, mint bármely más szakma képviselői. A megkérdezett új tanárok rendszertől függetlenül úgy nyilatkoztak, hogy a tanítás tekintélye az egyik legfontosabb szempont annak eldöntésében, hogy ezt a pályát akarják-e folytatni.
 

Valamennyi iskolarendszerben jelen vannak az önerősítő visszacsatolások. Ha a tanítás magas státusát sikerül megalapozni, a tehetségesebb emberekből lesznek tanárok, ezáltal a szakma becsülete még tovább nő. Finnországban azzal is növelték a tanítás tekintélyét, hogy a tanári állásokat csak magiszteri (master) fokozatú egyetemi diplomával lehet betölteni. Szingapúrban úgy értek el hasonló eredményt, hogy jelentősen megszigorították a tanárképzési programot, és, minden pedagógusnak évente 100 órás, az állam által finanszírozott szakmai továbbképzésen kell részt venni.
 

A jó közoktatásról szóló vita túl gyakran alapul tények nélküli hiedelmeken, például azon, hogy az oktatási rendszer hosszú távú és jelentős fejlesztése lehetséges a tanítás színvonalának javítása nélkül; hogy a döntéshozóknak nincs befolyásuk az olyan változókra, mint a tanári szakma megbecsülése; hogy a legjobb középiskolásokat nem lehet a pedagógus pályára csábítani; hogy a kiváló képességű diplomások számára a tanítás nem lesz vonzó perspektíva.
 

Ezek a feltételezések nem állják meg a helyüket. Szöultól Chicagóig, Londontól Új-Zélandig és Helsinkitől Szingapúrig számos példa van arra, hogy a tanítás tekintélyének növelése kevésbé függ a fizetésektől, mint néhány egyszerű, de alapvető fontosságú oktatáspolitikai döntéstől: megbízható mechanizmusokat kell kidolgozni a tanárok kiválasztására és képzésére, a megfelelő kezdő fizetésekre és a tanári szakma tekintélyére. A sikeres közoktatási rendszerek azt igazolják, hogy az oktatás színvonala és a tanárok rátermettsége egymástól elválaszthatatlan.