Ha együtt tanulunk a gyerekkel, ügyeljünk olyan látszólag mellékes dolgokra, hogy hogyan viselkedünk, hol ülünk, miközben ő az írásbeli feladatát készíti, vagy éppen másol valamit, esetleg gyakorlásképpen diktálunk neki. Ha valóban szükség van arra, hogy tanulás közben a közelében legyünk - ennek az idejét és gyakoriságát azonban idővel mindenképpen csökkentsük - üljünk kicsit távolabb tőle, és csak akkor avatkozzunk bele abba, amit csinál, ha elakadt, ha a segítségünket kéri, vagy eljött az ellenőrzés ideje.

Ne nézzük a gyereket, miközben dolgozik! Ez zavarja a másolásban, vagy számolásban, folyamatosan a mi reakciónkat lesi, és mintegy beprogramozzuk neki a hibát.

Ezért ne üljünk szorosan mellette, és semmiképpen se álljunk a háta mögé! Képzeljük el azt az érzést, hogy a munkahelyünkön a főnökünk a hátunk mögött figyel minket! Majdnem biztos, hogy hibázni fogunk.

Ha folytonosan szemmel követjük a gyerek munkáját, ezzel valójában levesszük a válláról a felelősséget - nem képes a sajátjának érezni azt, amit éppen végez. Persze érthető, hogy a szülő mielőbb be akar avatkozni, segítene, amikor látja, hogy a gyerek újra meg újra elköveti ugyanazokat a helyesírási, vagy számolási hibákat. Csakhogy a helyes megoldással, hibátlan munkával egyenértékű, hosszabb távon, pedig még fontosabb is, hogy a tanulás teljes mértékben a gyerek dolga legyen, mi szülőként csak akkor lépjünk közbe ha a gyerek kéri, vagy ha komoly nehézségek vannak, amiket egyedül nem tud megoldani.

Fontos, hogy legyünk tudatában, miként reagálunk a hibáira. Ha nem tudunk tárgyilagosak maradni, azonnal felcsattanunk, dühösek leszünk rá, kiabálásba torkollik a tanulás, ráadásul rendszeresen ez a vége, akkor érdemes megfontolni, nem ártunk-e többet az együtt tanulással, mint amennyit használunk. Ha ez a helyzet és megtehetjük, fogadjunk mellé inkább korrepetítort.

Szülőként gyakran túl sok érzelmet, indulatot viszünk az együtt tanulásba, az iskolai eredmények értékelésébe. Ez bizonyos fokig természetes, de ha a gyerekkel való kapcsolatunk, beszélgetéseink leszűkülnek a tanulás témakörére, biztos, hogy rossz nyomon járunk. A szülő sose legyen az iskola meghosszabbított keze, hiszen a családunktól mindannyian, mi felnőttek, különöseképpen, azt várjuk, hogy megvédjen bennünket, nekünk adjon igazat, támogasson akár a külvilággal szemben. A gyerek ugyanígy van ezzel, otthon megértést, együttérzést, gyógyírt vár iskolai sérelmeire, kudarcaira. Ha ehelyett kizárólag a fogyatékosságait emlegetjük fel, csak az osztályzatai érdekelnek bennünket, mindenért őt tesszük felelőssé, előbb utóbb elveszítjük a bizalmát, be fog zárkózni. Ráadásul megfosztjuk a lelki egyensúlyt szolgáló nagyon fontos tapasztalástól: van egy hely, ahol elfogadnak olyannak, amilyen vagyok.

Összegezve: csak akkor tanuljunk vele, ha nagyon muszáj, és nincs jobb megoldás / korrepetítor/, felső tagozatra mindenképpen célozzuk meg a teljes önállóságot, a jegyeitől függetlenül bízzunk benne és szeressük - bizony a hibáival együtt is!

dr. Pusztai Éva
tanulásmódszertan tréner