A felső tagozatban a gyerekek 1-1,5 osztályzattal gyengébben teljesítenek, mint az alsóban - a lányok eredményei kevésbé, a fiuké jobban hanyatlanak. Mi ennek a magyarázata és mit tehetünk szülőként ellene?

1. Bizonyos tanulási zavarok, készségproblémák, amiket a figyelmes és felkészült pedagógus már hamarabb is észrevehetett volna, erre az életkorra nem kozmetikázhatók tovább, nem lehet többé szemet hunyni fölöttük. Mivel Magyarországon nincs kötelező diszlexiaszűrés, sok gyereknél csak az alsó tagozat végére, vagy még később derül ki egyértelműen, hogy nem lustaság, figyelmetlenség, hanem diszlexia okozza az olvasás, írás, szövegértés, helyesírás zavarait. A diszlexiás, vagy más okból rosszul olvasó gyerek egyre jobban elmarad a tananyagban, nem érti, amit olvas, ezt szégyelli, közben az önbizalma súlyosan sérül. Tíz éves korára minden gyereknek hibátlanul kell olvasni ahhoz, - hangosan is - hogy lépést tudjon taratani az egyre bonyolultabb tananyaggal. Ha nem éri el ezt az olvasási szintet, sürgősen tisztázni kell a lemaradás okát, és haladéktalanul korrigálni kell a hiányosságait! A megfelelő színvonalú olvasás a tanulás mással nem helyettesíthető alapfeltétele!

2. A felső tagozat egyik kellemetlen meglepetése, hogy egyre hosszabb, bonyolultabb szövegeket kapnak a gyerekek házi feladatként - anélkül, hogy a tanulás mikéntjét megtanulták volna. A lényeg kiemelésének, a jegyzetelésnek, a szöveg újra és átfogalmazásának készségét külön meg kell tanulni, be kell gyakorolni. A tananyag monoton, néma olvasgatása - a legtöbb felsős így tanul - hamar unalomba fullad, nem csoda, ha olyan könnyen teszik félre a könyvet azzal a jelszóval, hogy ezt nem lehet megtanulni. Megfelelő tanulási módszerek nélkül valóban nagyon nehéz felső tagozatban megbirkózni a tananyaggal!

3. A tizenéves korban megkezdődik a rohamos önállódás, ami sok családban igen viharos időszak. Egyre fontosabbak lesznek a kortársak, a barátok, hírtelen lecsökken a szülők befolyása, a gyereknek már korántsem olyan fontos hogy megfeleljen az iskola, a pedagógusok elvárásainak, mint akár csak egy-két évvel ezelőtt. Ha a szülő eddig naponta segített a tanulásban, a gyerek esetleg váratlanul visszautasítja ezt, ám az önálló tanuláshoz hiányoznak a módszerei, n nincs benne gyakorlata.

4. A tizenévesek korántsem olyan tevékenyek, mint az alsósok, a legszívesebben nem csinálnak semmit, bámulják a tévét, vagy csak úgy néznek ki a fejükből - s ez a szülőknél hamar kiveri a biztosítékot. Ez az életkori tunyaság egyfelől elkerülhetetlen, sőt szükséges, fontos eleme a kamaszkornak: a gyerek szó szerint most gondolja ki saját magát. Kell neki az álmodozás, mint egy falat kenyér - ezért próbáljuk tiszteletben tartani az ilyen időszakokat. Fontos azonban, hogy valamilyen szinten uralja a mindenapjait, legyen strukturálva az ideje, és most kell megtanulni a time management-nek nevezet időgazdálkodást, ami egész későbbi életének egyik nélkülözhetetlen erőforrása lesz.

Összegezve: Ha a gyerekünk már 11-12 éves, a tanulásával kapcsolatban koncentráljunk néhány fontos sarokpontra, egyébként pedig adjunk neki minél nagyobb szabadságot, persze a vele járó felelősséggel együtt. Csak akkor kérdezzük ki, ha ő kéri, esetleg néha ellenőrizhetjük. Rögzítsük akár írásban, hogy milyen bizonyítvánnyal lennénk elégedetek, és ha ettől pl. 1 egész jeggyel rosszabbat hoz félévkor, évvégén azt szankcionálhatjuk. De a megszorításokat előre közöljük, és ha sor kerül rá, legyünk következetesek a végrehajtásban.

Ha nagyon elakadt valamiben, lehetőség szerint külső segítséget vegyünk igénybe, mert a napról-napra való együtt tanulás ebben az életkorban már inkább árt, mint használ a szülő gyerek-kapcsolatnak.

dr. Pusztai Éva
tanulásmódszertan tréner