De miért? Például azért, mert szerinte unalmas a tananyag, szívesebben ül a számítógép, meg a tévé előtt. Vagy azért, mert túl sokat várnak el tőle a szülei. Vagy azért mert nem figyelnek rá otthon. Vagy azért, mert lelki beteg a szülei válása miatt. Vagy azért, mert magányos, cikizik az osztálytársai, legszívesebben visszamenne az óvodába. 

Szülőként már tisztában vagyunk a tanulás fontosságával, és azt szeretnénk, ha ugyanígy gondolkodna a gyerekünk is. Ő azonban gyerek, ha ijesztgetjük, hogy a tanulatlan emberből csak kukás lehet, azzal vág vissza, hogy tök érdekes munka a kukásé, mert utazhat a szemeteskocsi hátulján.

Mit tegyünk, ha a gyerekünk, bár képes lenne rá, nem tanul, nem érdekli az iskola, és leperegnek róla az érveink, a könyörgésünk, a fenyegetéseink? 

Nem mindegy, hogy miért utálja a tanulást - legelőször ezt kell tisztázni. A tanulás komoly munka, a tananyag és a tanítás sokszor valóban unalmas. A gyerek akkor tud mindezzel eredményesen megbirkózni, ha kicsi korától ismerkedett a szokásrenddel, a kötelező tennivalókkal. 

Ha egy gyerek megszokja, hogy mindig nagyjából azonos időben kel és fekszik, rendszeresen étkezik, aztán ahogy nő, önállóan öltözik, rendet rak a játékai között, később a szobájában, a tévézést és számítógép használatát mindig a szülőkkel kell egyeztetni, akkor iskolába lépve jobban elfogadja a kényszereket, a kényelmetlenségeket.

Sok szülő szenved az őt gúzsba kötő kötelezettségektől és gyermekét meg szeretné kímélni ettől - ezért mindent megenged neki. Hadd élvezze a gyerekkort! Könnyen belátható, hogy az életet csupa szórakozásnak megtapasztalt, korlátokat, szabályokat, kötelességeket alig ismerő gyereket mekkora sokk éri az iskolában!

Persze van a lónak másik oldala is - amikor túl sokat várunk el, vagy egyenesen követelünk a gyerektől. A nagyon tehetséges, sikeres vagy rendkívüli szorgalmú, vasakaratú szülők bizony megkeseríthetik a gyerek életét, amikor természetesnek veszik, hogy csemetéjük ugyanazt hozza majd, amit ők. Ezekkel a szülőkkel gyakrabban fordul elő, hogy átlagos képességű gyereküket híresen erős iskolába íratják, majd kétségbeesnek, ha a gyerek "csak" közepes eredményt produkál - amúgy vérrel verejtékkel. 

Ma már több gyerek él felbomlott, csonka családban vagy újraházasodás, együttélés nyomán nevelőapával-, anyával, mint teljes családban a vérszerinti szüleivel. A statisztikai adatok azonban nem változtatnak azon, hogy minden egyes gyerek súlyos lelki sérülést szenved, amikor széthullik a családja. Az apa és az anya találhat új társat magának, de a gyerek számára a veszteség bizonyos értelemben végleges. A válás a második helyen áll a lelki egészséget veszélyeztető tényezők között, a közvetlen hozzátartozó halála után. Gondoljunk erre is, amikor magyarázatot keresünk a romló tanulmányi eredményekre. 

Felnőttként egészen más szemmel nézünk az iskolára, mint a gyerekek. Mi a tanulás, az ismeretszerzés helyszínét látjuk benne, ahol a lehető legjobb jegyeket kellene megszereznie csemeténknek. De a gyerekeknek nem ez a legfontosabb. Ők elsősorban a barátok, a társaság, esetleg egyes tanárok miatt szeretik az iskolát, csak nagyon ritkán említik vonzerőként magát a tanulást. Így jobban megérthető, hogy a magányos, kirekesztett, a többiek által cikizett gyerek miért utál annyira iskolába járni, még akkor is, ha esetleg jól tanul.

dr. Pusztai Éva 
tanulásmódszertan tréner