Anélkül, hogy ezen sokat filóznánk, nap mint nap gyakoroljuk a pszichológiai önsegítést. Ha egy új feladattal, kihívással kerülünk szembe, azonnal beindul a problémamegoldó gépezet az agyunkban: pillanatok alatt beugrik egy vagy több megoldási lehetőség. Ennek a tudásnak az alapjai, az életmentő reflexeink még az állatvilágból származnak.
Mivel általában 70-75 évig élünk, ez azt bizonyítja, hogy az esetek többségében megtaláljuk a megoldást problémáinkra, működnek az önsegítő módszerek. De nem elég jól. A modern embernek sokkal összetettebb feladatai vannak, mint főemlős őseinknek, és a problémáink többsége már nem a fizikai túléléshez, hanem valamilyen pszichés, mentális döntéshez kapcsolódik. Ezeknek a helyzeteknek az átlátáshoz kevés az ősi „Fuss el, vagy üss!” típusú megoldás.
A pszichológiai önsegítés azt jelenti, hogy a saját magatartásunk, érzéseink, készségeink, gondolataink és ösztöneink megismerésével először feltárjuk a többségünk számára csaknem ismeretlen lelki hátországunkat. Ez kell ahhoz, hogy megértsük a bennünket nyomasztó dolgok valódi összetevőit, mert így nagyobb eséllyel foghatunk hozzá megoldásukhoz.
Az önsegítés lényegében saját magunk „javítása,” fejlesztése, gondolataink, érzéseink, cselekedeteink belátáson alapuló korrigálása. Arra szolgál, hogy az eddiginél tisztább képet nyerjünk problémáinkról, azok eredetéről, a valóságos lehetőségeinkről, és a valóságos akadályainkról is.
Természetesen a pszichológiai önsegítés módszereinek magas szintű elsajátítása sem jelenti azt, hogy ezután sosem leszünk gyengék, vesztesek és sosem ér bennünket bánat. Csupán arról van szó, hogy hamarabb és hatékonyabban találjuk meg az adott probléma megoldását.
Az alábbiakban olyan alapelveket ismertetünk, amelyek megértése megkönnyíti az önsegítő módszerek használatát.
1. Az emberek tanulás útján alakítják ki magatartásukat, gondolkodásukat, s mivel különböző dolgokat tanulunk, különbözőek vagyunk. A tanult dolgokat újabb tanulással meg lehet változtatni, ami azonban nem könnyű dolog. Vagyis az önsegítő módszerekről való olvasás, előadások meghallgatása szükséges, de nem elégséges a változáshoz. A tanultakat rendszeresen alkalmazni kell, enélkül nincs változás.
2. Az életben adódó problémák önsegítéssel való kezelése viszonylag új módszer, aminek a technikái csak az elmúlt évtizedekben terjedtek el. De ezek a technikák sem csodaszerek. Van, akinél az egyik segít, van akinél a másik. Egyes esetekben elegendő ezek alkalmazása, máskor viszont szakember segítséget kell kérni, azaz pszichológushoz vagy orvoshoz kell fordulni.
3. Az önsegítő módszerek manapság nagyon divatosak, és az azzal jár, hogy sokan próbálnak sok pénzt vele keresni. Gyors és fájdalommentes változást ígérnek, például egyetlen hipnózis kezeléssel a dohányzásról való leszokást, az úgynevezett pozitív gondolkodással a meggazdagodást, a házassági problémák egyetlen hétvégi kurzussal való megoldását és így tovább. Mi nem ígérünk gyors sikereket. A magatartásunk, a gondolataink, az érzelmi életünk, az öntudatlan késztetéseink lassan és nagyon összetett lépésekben alakulnak ki, dőreség lenne azt hinni, hogy a megváltoztatásuk könnyebben megy. Azt is őszintén meg kell mondani, hogy bizonyos lelki bajokat aránylag jó eséllyel lehet az önsegítés keretében is kezelni, vannak azonban olyan problémák, amelyek szakember, azaz pszichológus vagy orvos segítsége nélkül nemigen szüntethetők meg. Az előbbi csoportba sorolhatók a különféle fóbiák, szorongások, a depresszió enyhébb formái. De általában csak szakember segítségével befolyásolhatók a függőségek, például a drog, alkohol, a kóros testsúly problémák, a személyiségzavarok és valamennyi pszichiátriai elváltozás.
4. Elengedhetetlen, hogy rendszeresen ellenőrizzük, valóban értünk-e el eredményt az önsegítő módszerek alkalmazásával. Hamarosan részletesen ismertetjük, milyen technikák szolgálnak erre, egyelőre elég annyi, hogy mindenfajta változást – legalábbis kezdetben – feltétlenül írásban is rögzíteni kell. Ez nagyban hozzájárul ahhoz, hogy mi magunk is higgyünk a módszer sikerében.
5. Gyakran azért nem változtatunk az életünkön, mert a problémáinkat – bármennyire is nyomasztóak – már megszoktuk, ismerősek, az új helyzet pedig – legyen bármilyen kívánatos – nagy stresszt idéz elő. Őszintén szembe kell nézni azzal, hogy mindenfajta változás kényelmetlenséggel is jár.
6. Az önsegítő módszerek megismerése után ajánlatos életünk egyre komolyabb kérdéseit nagyító alá tenni. Fontos, hogy például a körömrágástól megszabaduljunk, de ne álljunk meg itt, nézzük meg a bonyolultabb kérdéseket is: hogyan állunk a függőségekkel, a szorongásainkkal, intim kapcsolatokkal, miért vagyunk türelmetlenek, túlérzékenyek stb.
7. Az önsegítő módszerek megtanulása, alkalmazása időt és fáradságot igényel. Sokkal többről van szó, mint egyszeri érdekes kirándulásról. Ez valójában egy életre szóló program. Érjük el, hogy beépüljön mindennapjainkba csakúgy, mint a fogmosás, vagy a tévézés.
8. Ne várjunk azonnal csodákat, de mindenképpen vágjunk bele! Ha az egyik módszer nem sikerül, próbáljunk ki egy másikat. Ismerjük fel a saját ellenállásunkat a változásokkal szemben, és ne szégyelljük beismerni, hogy néha bizony még a sikertelenségből is származnak előnyeink.
9. Ez a sorozat nem gyógyítókat képez. Ha az olvasottak alapján úgy érezzük, hogy segíteni tudunk másoknak, tegyük meg, de ne próbáljuk meg ellenőrzésünk alá vonni őket! Komoly lelki betegségek gyógyításával ne kísérletezzünk!
10. Ha problémánknak bármiféle testi oka is lehet, mindenekelőtt keressünk fel egy orvost. A pszichológiainak minősülő panaszok egy része fizikai elváltozás jele. Ezért elengedhetetlen, hogy először ezeket tisztázzuk.
11. Ha lelki, mentális problémáink, ahelyett hogy enyhülnének, egyre súlyosabbak lesznek, vagy azt tapasztaljuk, hogy egyik önsegítő módszer sem válik be nálunk, akkor feltétlenül forduljunk pszichológushoz, pszichiáterhez.
Jogos kérdés, hogy miért nem terjedtek el széles körben mindeddig a pszichológiai önsegítés módszerei, ha ezek valóban alkalmasak arra, hogy megkönnyítsék az életünket, és jó irányba fejlesszék személyiségünket.
Ne felejtsük el, hogy a pszichológia mindössze 100 éves tudomány. Amikor Kopernikusz 450 évvel ezelőtt azt mondta, hogy nem a Föld az univerzum központja, ez csaknem a fejébe került. 150 évvel ezelőtt az egyházak Darwinra támadtak, amikor azzal állt elő, hogy az ember az állatvilágból emelkedett ki.
Botrányt váltott ki Freud 100 évvel ezelőtti felismerése, miszerint az ember nem rendelkezik ellenőrzéssel személyiségének öntudatlan része fölött, sőt, az ott rejtőző erők azok, amelyek valójában meghatározzák, hogy kik és mik vagyunk.
Az öntudatlan késztetések és erők szerepét a mai napig is nagyon sokan vitatják, és akár megesküsznek rá, hogy ez náluk nem így van. Az a felismerés, hogy sok mindennek, amit gondolunk, érzünk, teszünk, számunkra feltáratlan mozgatórugói vannak, ellentétes azzal a képpel, amit magunkról, mint felvilágosult, akaraterővel rendelkező emberekről kialakítottunk. Szeretnénk magunkat úgy látni, hogy mindig azt tesszük, érezzük, és gondoljuk, ami akarunk, és amit akarunk, az a helyes.
Sokan azért tagadják az önsegítő pszichológia létjogosultságát, mert szerintük mindenfajta elmélet nélkül is el lehet boldogulni az életben. Ez részben így is van. Csakhogy a kopernikuszi példára visszatérve, nem vitatható, hogy fejlődött valamit a civilizáció, amióta valóságosabb képünk van a világegyetemről. Nem kétséges az sem, hogy jobban megértjük cselekedeteinket, érzéseinket, ha nemcsak a zsigereink vezetnek bennünket, hanem többé-kevésbé pontos képünk van a belső világunk működéséről.
dr. Pusztai Éva
tanulásmódszertan tréner
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
