A párkapcsolat legnagyobb ellensége a megfagyott, üres kommunikáció. Ha már nagyon sok feszültség összegyűlt, segíthet egy "konstruktív" veszekedés, ami elsodorja a rossz rutinokat, leleplezi a hazugságokat, életet, friss levegőt visz a kapcsolatba.

A harag talán a legerőteljesebb emberi érzelem, nem csoda, hogy a következményei is súlyosak. Komoly szerepe van a szívroham bekövetkeztében, az erőszakos bűncselekmények elkövetésében, a gyerekek, nők bántalmazásában, a válásokban, az előítéletek kialakulásában, a háborúk kirobbanásában.

A tartós harag - vészjelzés!

Ha tartósan haragszik egymásra a férfi és a nő egy párkapcsolatban, ezt vészjelzésnek kell tekinteni. Természetesen minden tartós kapcsolatban keletkeznek konfliktusok, sértődések, alkalmanként harag is. Ez utóbbiról a legtöbben azt gondoljuk, hogy valami alapvetően rossz dolog, aminek nem szabadna lennie, így aztán a legtöbbünknek nincs is használható mintája, módszere a harag kezelésére.

Bonyolítja a helyzetet, hogy a gyakran haragos, agresszív emberek homlokegyenest eltérő formákban adják ki dühüket. Vannak a passzív-sunyi dühösek, akik sose fogják a szemedbe mondani, hogy valami bajuk van veled. Sőt, bizonygatják, hogy minden a legnagyobb rendben van, de rosszmájú pletykákat terjesztenek, kémkednek mások után, és ott kevernek bajt, ahol csak lehet. A nyíltan agresszív agresszor látványosan beléd köt, egyre dühösebben sorolja a hibáidat, és láthatólag élvezi, ha sikerült jól felhúzni.

Jó, tudni magunkról, hogy ha néhanapján, vagy akár gyakrabban begurulunk, elfut a méreg, felforr az agyvizünk, melyik fenti típushoz vagyunk inkább hasonlatosak. Hátulról vagy nyíltan támadunk?

Ne féljünk a jó veszekedéstől!

Nem egészen értenek egyet a szakemberek abban, hogy melyik a jobb módszer a házastársak konfliktusainak rendezésére: várjuk meg amíg elcsitulnak a nagy indulatok, és hideg fejjel keressünk megoldást, vagy ne féljünk veszekedni, feltéve, hogy tudunk konstruktívan veszekedni. A következőkben erről a módszerről lesz szó.

A módszer hívei szerint az emberi kapcsolatok, különösen a párkapcsolat legnagyobb ellensége a rossz, betokosodott, megfagyott, rutinszerű kommunikáció. Ezért alkalmanként, amikor már nagyon sok feszültség összegyűlt, igenis hasznos lehet egy jó veszekedés, ami elsodorja a rossz rutinokat, leleplezi a hazugságokat, életet, friss levegőt visz a kapcsolatba.

Haragunkat, dühünket konstruktívan kell kifejezni - mindössze ennyi a titok.

Sorozatunk előző részéiben olvashattak, az érdekeink megvédéséről és az én-üzenetekről. Ezek olyan eszközök, amelyek sokat segítenek abban, hogy konstruktívan vesszünk össze a párunkkal, ha más megoldás nincs.

Sunyi hátbatámadás és durva lerohanás nélkül, őszintén, de nem fenyegető formában megfogalmazzuk mindazokat a negatív érzéseinket, - én-üzenet! - amit a másik cselekedete, magatartása bennünk kivált.

A bolha és az elefánt

A konstruktív veszekedés célja, hogy 1. jelezzük, hol vannak a bajok 2. mindketten változzunk annak érdekében, hogy a kapcsolat fejlődni tudjon.

De csak akkor leszünk eredményesek, ha megismerjük, begyakoroljuk és be is tartjuk a konstruktív veszekedés szabályait. Ellenkező esetben azon kapjuk magunkat, hogy bár elhatároztuk, most korrektek leszünk, máris olyanokat vagdosunk a másik fejéhez, ami garantáltan ront a helyzeten.

Fontos előfeltétel, hogy párunk is ismerje a módszert, és ő is betartsa a játékszabályokat. A pár mindkét tagjának tisztában kell lenni azzal, hogy mi történik, és miért. Bárki kezdeményezheti, hogy ilyen keretek között "veszekedjenek", ha haragszik a másikra. A másik viszont nem utasíthatja el. A következő szabály, hogy csak fontos dolgokból csináljunk "ügyet", azaz először magunk döntsük el, tényleg akkora nagy a sérelem amekkorának érezzük. A házastársi veszekedések nagyon sokszor a felszínen szólnak egy témáról, a mélyben pedig egészen más, esetleg mások által kiváltott harag munkál. Ha pedig valóban a párommal van a baj, nem csinálok a bolhából elefántot? Esetleg meg lehetne ezt neki bocsátani? Vagy észre sem venni?

Ha ezen túljutottunk, biztosak vagyunk a téma fontosságában és az igazunkban, egy ilyen mondattal indíthatunk: "El akarom neked mondani, milyen érzéseim és kételyeim vannak azzal kapcsolatban, hogy... Remélem közösen találunk valami megoldást erre a helyzetre. Holnap este 7-kor beszélhetnénk erről?"

Ajánlatos megegyezni a megfelelő időkeretről is, egy órát mindenképpen szánjunk rá.

Öv alá tilos ütni!

Ne veszekedjünk nyilvános helyen, és ne hívjunk tanukat, vagy bírákat. Aki kezdeményezte a vitát, kezdheti valahogy így: "Korábban mindig fél hat tájban jöttél haza. Az utóbbi időben ez hét óra lett vagy fél nyolc." És most jöhetnek az én-üzenetek, miért rossz ez nekünk, milyen érzéseink, gondolataink vannak, amíg a párunkat várjuk - hiába. A másik nyilván válaszol valamint, amire jönnek a viszontválaszok. Fontos, hogy mindvégig a témánál maradjunk. Ne vonjunk bele korábbi történeteket, sérelmeket. Ez egyrészt parttalanná teszi a vitát, sosem derül ki, hogy miért is nem jön haza idejében az illető, másrészt könnyen eldurvul a játék. A konstruktív veszekedés talán legfontosabb szabálya, hogy sose lépd túl partnered érzelmi tűrőképességének a határait. Egy tartós együttélésben mindenki tudja, milyen övön aluli ütésekkel lehet letaglózni a másikat. Ne használjuk ezeket az ütéseket, ha csak nem a válást tűztük ki titkos célként...

Célszerű abban is megegyezni, hogy bármennyire dühös, haragos is valaki, hagyja beszélni a másikat is, ezért 5-10 perc után adja át a szót neki.

A sérelmek, negatív érzelmek felsorolása és viszontsorolása után meg kell fogalmazni egy praktikus, kivitelezhető és a másik számára is elfogadható javaslatot arra nézve, hogy milyen változást szeretnénk. Ezek a javaslatok azonban ne érintsék az illető személyiségét, például ne várjuk el, hogy intelligensebb, ügyesebb, izmosabb legyen.

Konkrét magatartási változásokat kérhetünk: "ne késs el, ha megbeszélünk egy időpontot". "ne gúnyolódj velem" "az íróasztalomon ne takaríts, mert zavar, ha máshova teszed a papírjaimat", "nem akarok minden vasárnap az anyádéknál ebédelni, legyenek olyan hétvégi programjaink, amikor csak kettesben vagyunk."

...megegyeznek és szent a béke

Jó, ha az általunk elérni kívánt eredményt, pl. az anyósnál töltött ebédek helyett közösen kirándulni, úgy fogalmazzuk meg, hogy az a másik számára ne megszégyenítés, fenyegetés, hanem kellemes cél legyen.

Akkor van vége a konstruktív veszekedésnek, amikor megegyeznek a felek, vagy felfüggesztik a vitát. Az első, a jobbik esetben még egyszer megfogalmazzák mit értek el, azt hogy fogják betartani, és ezzel tulajdonképpen vége a haragnak, sőt szent a béke.

Ha nem jutottak dűlőre, akkor legalább abban célszerű megegyezni, hogy később folytatják, de addig azért nem tartanak haragot. Ez utóbbi szituáció kicsit talán mesterkéltnek tűnhet, mégis érdemes megpróbálni, mert a tapasztalat szerint a konfliktusok ügyes vagy ügyetlen kezelése dönti el egy párkapcsolat sorsát.

A konstruktív veszekedés fontos feltétele, hogy a másik fél, akinek most épp nincs komoly sérelme, ne bagatellizálja a párja panaszait. Gondoljon arra, hogy esetleg pár nap múlva egy fordított helyzetben neki lesz szüksége a türelmes és megegyezésre hajló partnerre. Természetesen, ha egy párkapcsolatban mindig csak az egyik félnek vannak sérelmei, vagy csak ő beszél azokról, valószínűleg komolyabb a kapcsolati probléma, ilyenkor célszerű pszichológus, családterapeuta segítségét igénybe venni.

dr. Pusztai Éva
tanulásmódszertan tréner