A legtöbb szülő tudja, hogy, hogy nemcsak ő, hanem a gyermekek is komoly stresszben töltik mindennapjaikat. Mégis, ha baj van a gyerekkel, csak ritkán gondolunk arra, hogy esetleg a stressz tűrő képességén is kellene javítani.

Fejfájás, hányinger, hasmenés

A mai gyerekek általában fizikai biztonságban élnek, többségük anyagi értelemben nem nélkülöz, sokkal ritkább a bántalmazás, mint egy fél évszázaddal ezelőtt, a valaha okkal rettegett gyerekbetegségeket leküzdötte az orvostudomány. Ennek ellenére a mai gyerekek sokkal szorongóbbak, idegesebbek, türelmetlenebbek, mint a korábbi nemzedékek tagjai, többször betegszenek meg lelki eredetű, pszichoszomatikus kórokban. Soha ennyit nem fájt a gyerekek feje, mint manapság, a testi okok nélkül fellépő hányinger, gyomorgörcs, szédülés a 10-12 évesek 60 %-át sújtja rendszeresen. Mind több a rosszul alvó, a szorongó, az agresszív, a fékezhetetlen, a hiperaktív gyerek. Ezek a tünetek nagyrészt azt jelzik, hogy a gyerekek nem rendelkeznek a stressz elkerülésében, oldásában és elviselésében nélkülözhetetlen készségekkel.

A problémák láttán a szülők, pedagógusok, pszichológusok hajlamosak arra, hogy a gyerekek terheinek a csökkentését sürgessék, mondván, túl sokat kell tanulniuk már a kisiskolásoknak is. Ez azonban nem tűnik megvalósítható megoldásnak, hiszen az egymást követő nemzedékeknek vitathatatlanul egyre nagyobb tudásra van szükségük ahhoz, hogy eredménnyel tudjanak bekapcsolódni a munka világába, jó állást kapjanak, az elvárt színvonalon tudjanak élni.

Problémamegoldó készségek

Valószínűleg csak a másik út járható, nevezetesen a gyerekek stressztűrő képességének, problémamegoldó technikáinak fejlesztése, javítása. Annál is inkább erre van szükség, mivel az előrejelzések szerint az elkövetkező évtizedekben a pszichés eredetű úgynevezett mentális betegségek kerülnek világviszonylatban a betegségek gyakorisági listáján az első helyre.

Az iskolai élettel összefüggő konfliktusok kezelésében nyilvánul meg leginkább a gyerekek alacsony stressztűrése, ez azonban nem jelenti azt, hogy az iskola a legsúlyosabb stresszforrás. Az alsó tagozatos években a gyerekek életében igen jelentős fejlődési folyamatok mennek végbe. Ilyenkor erősödnek meg a nemi szerepek, ekkor alapozódnak meg az erkölcsi fogalmak és az egész későbbi morális magatartás, ekkor térnek át az elvont gondolkodásra. Csak úgy "mellékesen" megtanulnak írni, olvasni, és kialakul az egész életre kiható öntudatuk. Sajnos, az iskola és gyakran a szülők is mindebből az írásra, olvasásra, általában a tanulásra összpontosítanak. A válási statisztikák azt mutatják, hogy a legtöbb házasság akkor bomlik fel, amikor a gyerekek hat-tíz évesek. Kritikus hatása lehet a lelki teherbíró képességre ezen kívül a szülők állásvesztése, költözködések, iskolaváltások. De még e súlyos terhek nélkül is ott vannak a napi kihívások: megfelelni a család és az iskola elvárásainak, a kortárs csoportban megfelelő helyet elérni, és nem utolsó sorban megvívni a kisebb-nagyobb csatákat a barátokkal, osztálytársakkal, testvérekkel, szülőkkel, pedagógusokkal.

Megtanulható, mint a biciklizés

Gyermekeink a pszichés terheiket tekintve semmivel sincsenek könnyebb helyzetben, mint mi felnőttek. Annyi előnnyel azonban mégis rendelkeznek, hogy nagyon fiatalok lévén, személyiségük, készségeik képlékenyek. Ehhez célirányos képzésre lenne szükség, aminek Magyarországon e pillanatban nyoma sincs. Természetesen a gyermeke sorsát felelősségteljesen alakító, érdeklődő és maga is változásra kész és képes szülő is nagyon sokat tehet. Nagyon leegyszerűsítve két megoldás kínálkozik a stresszkezelésben: amit lehet, elkerülni, figyelmen kívül hagyni, tudatosan védekezni ellene, amit viszont kénytelenek vagyunk felvállalni, azt a lehető leghatékonyabban, célirányosan tegyük. A gyerekekre különösen jellemző, hogy iskolai dolgozatírás előtt esetleg már napokkal szoronganak, rosszul alszanak, nyugtalanok. Ez felesleges energiapazarlás, ami ráadásul a tanulás hatékonyságát is csökkenti, egyes gyerekeknél, pedig a tanulás helyett használatos. Megfelelően felépített gyakorlatokkal meg lehet tanítani őket, hogy az ilyen stressztényezőket önmaguk is ki tudják iktatni.

A kiskamaszok ügyesen relaxálnak

A 6-12 évesek nagyon könnyen megtanulják a különféle relaxációs technikákat. Ebben az életkorban még sokkal jobb kapcsolatban vannak a testükkel, mint a legtöbb felnőtt, így könnyebben ismerik fel a testi panaszok és a stresszhelyzetek összefüggéseit. Mivel a gyerekek egyébként is szívesen vesznek részt különféle szerepjátékokban, gyorsan elsajátítják a stresszkezelő stratégiákat. Egy ilyen módszer a naplóírás. A gyerek folyamatosan leírja, milyen események, milyen érzéseket, gondolatokat és testi tüneteket váltottak ki belőle. Amikor ezeket a bejegyzéseket újraolvassa, esetleg a szülővel megbeszéli, felismeri, hogy ami tegnap, tegnapelőtt még annyira nyomasztotta, mára már elillant. Ez erőt ad a következő stresszhelyzetben, hogy kevésbé reagálja túl az eseményeket A házilagos stresszkezelés fontos eleme, hogy a - például tanulási - konfliktusokat létező és sokszor elkerülhetetlen dolgoknak tartsuk, ne varrjuk az egyből az egészet automatikusan a gyerek vagy az iskola nyakába. Ha gyermekünk rosszul viseli a különféle kihívásokat, próbáljuk ugyanolyan feladatnak tekinteni a mentális teherbíró-képessége javítását, mint amikor segítettünk neki abban, hogy megtanuljon biciklizni, síelni, vagy gyöngyöt fűzni. A gyerekek a tanulásra termettek, legfeljebb a zavaró körülmények veszik el a kedvüket. Gondoljunk csak arra, hogy megszületésétől 3-4 éves koráig lényegében magától megtanul járni, beszélni, önmagát a világtól megkülönböztetni. A növekvő gyermek mindennél jobban el akarja sajátítani az önálló élethez szükséges ismereteket.

Mivel van tele a gyerek hócipője?

A családi beszélgetésekben sajnos nagyon ritkán kerül terítékre a mindennapi kihívásokkal való megbirkózás, vagyis a stresszkezelés. A gyereknek csak ritkán tud úgy beszámolni az őket ért sérelmekről szüleinek, hogy azok ne vágnának a szavába, rendreutasító, fegyelmező stílusban. Felmérések igazolják, a szülők nagy része nem is hiszi el, hogy a gyerek pszichoszomatikus tünetei, alvási nehézségei, gyomor panaszai, fejfájása, az őt ért stressz következménye. (Miközben saját magára vonatkoztatva ugyanezt fennen hangoztatja.) Feltehetően a rosszul értelmezett szülői tekintély elvesztésétől tartunk, amikor nem merünk egy ilyen beszélgetésbe belevágni. Pedig akár még a szülő is tanulhatna a gyerekétől, és fordítva, ha a munkahelyi és iskolai, vagy a mindkettőjüket érintő otthoni konfliktusokat néha olyan nézőpontból is megbeszélnék, hogy nem azt vizsgálják, kinek van "igaza", hanem hogy ki miként éli meg a történteket. Az úgynevezett humanisztikus pszichológia "én-üzeneteknek" nevezi az olyan beszélgetést, amelyben a résztvevők kizárólag a saját érzéseiket, nézőpontjukat, gondolataikat mondják el egy adott - esetleg vitatott - kérdésről. Az ilyen párbeszéd felszabadító erejű, mert kölcsönösen biztosak lehetnek a résztvevők, hogy a másik nem szidni, számon kérni, felelősségre vonni fog, hanem csupán azt mondja el, mit érez, mit váltott ki benne például egy kudarc, egy csalódás, egy negatív esemény.

dr. Pusztai Éva
tanulásmódszertan tréner