Nem tudunk lelkileg is felnőni, amíg az otthonról hozott szabályokat, értékeket mérlegre nem tesszük, és ami nekünk nem vált be, attól búcsút nem veszünk. A gyorsan változó világban a magunk által kiizzadt élettechnikák, értékek nélkülözhetetlenek.
Egyre több levelet kapok olyan felnőttektől, akik azért kérnek segítséget, mert bajban vannak a sokat emlegetett 3L-lel, azaz nem megy nekik a munka melletti /élethosszig tartó/ tanulás. Vegyük sorra a tipikus panaszokat, és azt hogy ilyenkor milyen segítséget tud adni a tanulási tréner:
Kevés dologra vágyunk annyira, mint hogy valaki igazán figyeljen ránk és megértsen bennünket. A legtöbben ezért járnak pszichológushoz, akik hivatásszerűen gyakorolják az értő figyelmet. A jó hír: ezt a módszert alapszinten bárki megtanulhatja.
Ha az internetet dzsungelhez hasonlítjuk, akkor gyerekeink az ott lakó bennszülöttek, mi szülők pedig a skorpióktól rettegő turisták. A mai felnőttek jó esetben felhasználók a világhálón, miközben gyerekeik zsigereikben érzik, hogyan működik ez a gigantikus képződmény.
Tanulás alatt a legtöbbször valamilyen ismeret, összefüggés elsajátítását értjük, pedig éppen így meg lehet tanulni, hogyan társalogjunk ügyesebben egy buliban, hogy kérjünk randit, vagy fizetésemelést, és hogy viselkedjünk, ha bármelyiket visszautasítják
"Ne feledd a 150. hírlevelet!" figyelmeztetett pár napja portálunk webmestere, így aztán újra átfutottam az elmúlt négy évben hetente egyre több és több címre (jelenleg 7300) küldött tanulás módszertani cikkeinket.
A félelmek leküzdésének egyik módszere: Végy egy nagy levegőt, és ugorj bele! Úgy győzöd le a félelmet, hogy szembenézel vele, és teljesen átéled. Addig figyeled, amíg el nem gyengül, amíg meg nem tapasztalod, hogy a helyzet alapvetően veszélytelen volt.
Elsős gyerek mondja ezt október elején az elképedt mamának. Aztán még hozzáteszi, hogy holnap már nem is akar menni, itthon sokkal jobban érzi magát, és tud ő tanulni egyedül is, vagy az anyuval. A szülő érthetően megütközik e közlés hallatán, ügyes válaszon töri a fejét, de tanácstalan. Hiszen olyan jól indult minden, már egy éve lelkesen készült a gyerek az elsőbe, táskával a hátán járkált hetekkel korábban, ki-berakosgatta taneszközeit. Az első hetekben lelkes beszámolókat tartott, és szépen gyűltek a piros pontok, vagyis a mosolygós bohócok. Mi történhetett, ami elvette a kedvét, pontosabban az érdeklődését?
A rendszeres meditáció azáltal teremt békét a lelkünkben, hogy újra meg újra megtapasztaljuk gondolataink keletkezését, majd elmúlását, érzelmeink hullámzását, miközben ezt az egész színjátékot a légzésfigyelés biztonságos "páholyából" nézzük.
Azonnal szörnyethalt az a 16 éves fiú, akire pár napja egy budapesti lakótelepen ráhajtott a kukásautó. A hatalmas jármű ugyan csak lépésben tolatott, és a kötelező sípoló jelzés is hallatszott, de ez nem óvta meg a fiú életét, mivel mindkét fülében harsogott az iPod. A gyanútlan középiskolást először fellökte a 20 tonnás monstrum, azután ráhajtott, a testét valósággal darabokra tépte. Az anya szívinfarktust kapott egyetlen fia halálhírére.