A legszemléletesebb elméletek személyiségünk leírására Freud és Berne nevéhez fűződnek. Freud szerint van bennünk egy primitív, biológiai gyökerekből táplálkozó rész, az id, aki mindent azonnal kimond, mindent most akar megszerezni. Ez az id vezet bennünket, amikor arra vágyunk, hogy szeressenek, dédelgessenek, felnőttként a szexet keressük, amikor elönt a düh, erőszakosak vagyunk mindennel szemben, ami megakadályoz abban, hogy jól érezzük magunkat. Énünknek ez a része nem törődik észérvekkel, nem ismeri az erkölcsöt - azonnali kielégülésre törekszik. Eric Berne száz évvel később az id-et "gyereknek" keresztelte el. Mindenkiben ott rejtőzik egy örök, soha fel nem növő gyerek, mégpedig három különböző megjelenési formában.

Az úttörőmozgalom felszámolásával eltűntek a normális felnőttvilágra felkészítő gyermekközösségek. Ranschburg Jenő szerint többek közt ez az oka a fiatalkori erőszak elterjedésének. Pedig már az óvodában ki lehetne szűrni az antiszociális hajlamot.

Ha megértjük saját magunkat, nagyobb lesz az önkontrollunk, jobban elfogadjuk gondolatainkat, cselekedeteinket, és ez javítja a kapcsolatainkat. De saját magunk megértése csak másokkal való kapcsolatainkból származhat, és csak úgy szerezhetünk valós ismereteket saját magunkról, ha másokkal is összehasonlítjuk a tulajdonságainkat. Vagyis önmagunk felfedezése és kapcsolataink megértése csak együtt fejlődhet.

"Mire hazaérünk a napköziből, másodikos kisfiam annyira kimerül, hogy képtelen a tanító néni által elvárt gyakorlásra. Ha mégis erőltetem, főleg az olvasást, annak mindig nagy hiszti, sírás a vége, és alig van eredmény. Mivel teszek jót a gyereknek: ha mégis ráveszem, hogy végezze el a munkáját, vagy engedek, és hagyom pihenni?"

A függőség súlyos formája, amikor alkoholistához, drogoshoz, bűnözőhöz, lelkileg vagy testileg súlyosan beteghez, illetve elviselhetetlenül önző, durva, vagy a munkájában megszállott emberhez kötjük az életünket, kötődünk kóros mértékben. Ilyenkor az egyik fél arra teszi fel az életét, hogy megmentse, meggyógyítsa, megjavítsa a másikat, mert a lelke mélyén annyira elégedetlen magával, hogy nem vesz tudomást a saját alapvető szükségleteiről.

A szótagolás egyszerű, mindenki által ismert módszer, amellyel szülőként nagyon sokat tudunk segíteni gyermekünk olvasási, helyesírási problémáin. Majdnem mindenre jó, mint a kamillatea, és még abban is hasonlít a közismert gyógynövény sorsára, hogy a divatos olvasástanítási regulák a szótagolást is időről időre háttérbe szorítják. Amíg újra meg újra ki nem derül, hogy szótagolás nélkül sokkal nehezebb - gyakran lehetetlen megtanulni jól olvasni, helyesen írni.

A szülőktől való függetlenedés az élet egyik nagy katartikus eseménye, amit a gyerekeknek mindenképpen pozitív élményként kellene megélni, a szülőknek pedig - legalábbis el kellene fogadni.

"Lehülyézheti-e a szülő (otthon) a tanárt a gyerek előtt? És ha az tényleg hülye? És ha nem az? És ha fogalmunk sincs, az-e?" - kérdezi egy anyuka, nyilván azért, mert átélt ilyen jelenetet, és utólag kétségei vannak, hogy helyesen viselkedett.

Az érett és önzetlen szerelem nem kétségbeesett kötődés gyümölcse, és ha megszakad, véget ér, bánatosak, szomorúak lehetünk, de ez nem érinti a lényünk alapjait. Az érett szerelem valami pluszt hoz az életünkbe, de nem életünk táplálója.

Nyakig vagyunk a vizsgaidőszakban, s ilyenkor lelki szabotőreinkkel is meg kell küzdenünk. Például az a gondolat kísért, hogy amit meg kell tanulnunk, annak nagy része vagy akár az egész, haszontalan, felesleges, sosem lesz rá szükségünk. Ezzel az okoskodással elsősorban a feladat elől menekülnénk, de azért nem teljesen alaptalan a felbukkanó kétely. Kezdenünk kell vele valamit, egyébként elszívja erőnket, gúzsba köti gondolatainkat.