Önsegítő pszichológia, tanulásfejlesztő tréningek, diszlexia korrekció, tanácsadás - szakmai vezető: dr. Pusztai Éva diszlexia tréner
2006.10.19.

Ne csak agyra gyúrj!

Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a tanulás kizárólag agymunka. A valóság ezzel szemben az, hogy a fizikai testünk egésze, valamint gondolkodásunk, és a lelkünk is részt vesz a tanulásban. Ilyenkor nagyon bonyolult kölcsönhatások segítik - vagy éppen gátolják - az új dolgok megértését, eltárolását, megjegyzését, és felidézését.

Ezért a tanulás során az agyban lejátszódó folyamatokat eredményesen lehet befolyásolni speciális testi gyakorlatokkal, mozgásokkal. Ezek közül Magyarországon az edu-kineziológia viszonylag ismert, az Agykontroll Kiadó már többször megjelentette az Észkerék-kapcsoló, és az Észkapcsoló-agytorna című kiadványokat. Ezek a gyakorlatok elsősorban a tanulást akadályozó pszichés blokkok feloldását szolgálják Sok gyerek ugyanis rendszeresen jól felkészül, de az iskolában ezt mégsem tudja visszaadni. Az egyszerű edu-kineziológiai gyakorlatok ezen kívül a két agyfélteke együttműködését is javítják, mégpedig gyorsan és igen hatékonyan.
Az edu-kineziológia szerint a testileg egészséges gyerekeknek legfeljebb átmeneti tanulási akadályai lehetnek. Ezeket csak meg kell találni és elgördíteni az útból, utána a természetes kíváncsiság ismét felébred. Legkorábbi mozgásaink alapozzák meg későbbi, az olvasással járó szemmozgás, a hallgatással járó fejmozgás és minden más fizikai tevékenység okozta öröm érzetét. Ezzel párhuzamosan, amikor bizonyos mozgásokat - valamilyen okból kifolyólag - blokkolunk, s így "éljük túl" a helyzetet, helytelenül azt tanuljuk meg, hogy bizonyos mozdulatok nem biztonságosak. Ennek megfelelően az életenergia áramlását is blokkoljuk magunkban .
Ez a módszer segít abban, hogy gyerekek elhagyják, elengedjék azokat a rossz szokásokat, melyek gyakran a korai stresszes tanulási tapasztalatok eredményeként alakulnak ki és akár már fizikai szinten is beépültek.
A relaxálás gyűjtőneve mindazoknak a módszereknek, amelyekkel testi gyakorlatok révén lelki megnyugvást, kiegyensúlyozott közérzetet, egészséges életműködést érhetünk el.
A relaxáció tanulása 10 éves kortól lehetséges, de ideális korosztálya a 12. életévtől kezdődik. A kamaszkori változások ugyanis a befelé fordulást és az önelemző önmegfigyelést természetes folyamatként hozzák létre. Ezt felhasználva lehet megtanítani a fiatalokat az egészségvédő önkoncentrációs gyakorlatokra.
Ezek a gyakorlatok:
1. önsegítő eszközt adnak a kezükbe
2. fejlesztik a lelki kultúrát, érzelmi intelligenciát,
3. megalapozzák a további önismereti és személyiségfejlesztő munkát, amire egész életünkben szükségük lesz.


Az autogén tréning során. az aránylag rövid idő alatt megtanulható lazító gyakorlatok olyan állapotba hozzák a testet és a pszichét, hogy alkalmassá válunk új nézőpontok, új gondolatok befogadására. A tanulási problémák a teljes ellazulás állapotában másként jelennek meg az érintett számára, ez önmagában javítja önértékelését és meglepő módon annyi energia szabadul fel belőle, amivel az esetek nagy részében maga oldja meg mindazt, amivel korábban hiába próbálkozott szülő és pedagógus.

A jóga többezer éves mentális technika, amelyben a légzésnek központi szerepe van. A jógának sokféle válfaja létezik, de mindegyik a mozgás és az elmélyülés, meditáció valamilyen keveréke, amelyet bizonyos pszichés állapotok előidézésére, a test és a lélek egyensúlyának helyreállítására, illetve kifejezetten gyógyító célra használnak. A jóga gyakorlatok tökéletes kivitelezése igen mély ellazulást tesz lehetővé, ez javítja az általános közérzetet, kiegyensúlyozottságot ad, erősíti az idegrendszert, és ezzel esélyeinket javítja a mindennapi stressz elleni küzdelemben. A tanulási problémákkal küzdők számára a jóga azért lehet hatásos, mert kiemeli őket a csalódás, sikertelenség, önbizalomhiány ördögi köréből. Ingermentes környezetet persze mesterségesen nem lehet fenntartani, ezért inkább a hatékony szellemi pihenés, a relaxálás megtanulása és életükbe építése ígérkezik megoldásnak. Ha egy gyerek tizenéves korában a sportokhoz hasonlóan a belső csend megteremtésének technikáit is megismeri és készséggé fejleszti, egész életére elláttuk a tökéletes és mellékhatások nélküli nyugtatószerrel.

A relaxálási módszerek kiindulópontja mindig az izomzat valamilyen módszerrel történő ellazítása. Élettani szempontból ez indítja meg és alakítja ki azokat a belső változásokat, amelyek elérésére törekszünk. Minden relaxációs módszer önszabályozó tréning, ahol a rendszeresen ismétlődő gyakorlatok fokozatosan kiváltják a testben az ellazulást. Ellazult állapotban csökken az idegrendszer un. vegetatív aktivitása és átkapcsol egy nyugalmi működésre. Az ellazító tréningnek az a célja, hogy ne csupán egy-egy alkalomra kerüljön a gyakorló kellemes, pihentető testi-lelki állapotba, hanem tartósan, életre szólóan bevésse, készségé tegye ezt az "átkapcsolást". Az a fiatal, aki megtanulta az önszabályozó műveleteket ezeket bárhol, bármikor, bármilyen élethelyzetben könnyűszerrel képes alkalmazni.

Relaxálást gyerekek számára a /gyerek/agykontroll tanfolyamokon, www.agykontroll.hu, valamint több jógaoktató központban (ld. joga.lap.hu) tanítanak

dr. Pusztai Éva
tanulásmódszertan tréner

Címkék: tanulás tanács



A bejegyzés trackback címe:

https://tanulasmodszertan.blog.hu/api/trackback/id/tr281385664

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

nyári napközik:

délelőtt tanulunk, délután nyaralunk
11-14 éveseknek
június 20 - 24
június 27 - július 1
részletek, jelentkezés

tanulasmodszertan.hu

iskoláról, gyerekekről, tanulásról közérthetően a tanulasmodszertan.hu szerkesztésében

Friss topikok

süti beállítások módosítása