Legtöbbünknek a szerelem az érzelmi csúcsélmény. Mégis kevés jelenség van, ami ennyire ellentmondásos lenne, mert a lángolás nem tartós. Néha mélyebb kapcsolat, közös élet lesz belőle, máskor elhidegülés, csalódás, akár gyűlölet váltja fel.

Az embernek hosszú időre van szüksége ahhoz, hogy megtanulja, mit jelent szeretni. Szerencsés esetben az újszülött átélheti, hogy fenntartás és elvárások nélkül szeretik, ami meghatározó egész későbbi érzelmi életére. 3-6 éves korunk között mi magunk is megtanuljuk a szüleinket szeretni. Ekkor ér bennünket az első "szerelmi" csalódás is, mert rájövünk, hogy nem vehetjük feleségül a mamát, és nem lehetünk a papa felesége.

6-12 éves kor között a legfontosabb lecke, hogyan kell barátságokat kötni. A kamaszkor legnagyobb változása e tekintetben, hogy hirtelen nagyon erős érdeklődés támad bennünk a másik nem irányában. Az első kamaszszerelem tárgya gyakran egy rocksztár, egy híres színész, sportoló, esetleg egy tanár. A kamaszkorban még olyan erős a csoporthoz való kötődés, hogy a nekünk tetsző lányt vagy fiút is mindenképpen be akarjuk vezetni ebbe a csoportba. Hamarosan azonban az lesz a fontosabb, hogy kettesben maradjunk vele.

Az első valóban szerelemnek nevezhető kapcsolat általában rövid ideig tart, mert túlságosan sok felszínes, külsődleges mozzanat kötődik hozzá. De ebből a kapcsolatból, általában 12-14 éves korunkban - ha szerencsénk van - nagyon sokat tanulhatunk: kiválasztani és magunk felé fordítani egy lehetséges partner figyelmét, kifejezni az érzelmeinket, kötődni és elválni, rájönni, hogy a látszat csal, megismerni mások igényét, kifejezni a saját igényeinket, stb.

Ideális esetben minden újabb szerelem mélyebb és realistább lesz. Átlagosan 2-3, de akár tíz alkalommal leszünk szerelmesek, mielőtt megházasodunk, vagy tartós életközösségre lépünk. Minden ilyen tanulás nagyon fontos, sőt valószínűleg sokkal több tapasztalatot kellene szereznünk. A szerelem komoly dolog, jó lenne többet tudni róla.

A valóságban azonban a legritkább esetben választunk tudatosan partnert. Az érzéseink, még inkább a hirtelen megérzéseink vezetnek. Az antropológusok szerint a párkereső radar egyfelől nagyon egyértelmű jellegzetességeket keres, ugyanakkor a nekünk legtöbbször sejtelmünk sincs azokról az ösztönös és érzelmi folyamatokról, amelyek lezajlanak bennünk. Nagyjából a következőképpen megy végbe a párválasztás: ha vonzódunk a másik személyhez, akarjuk a kapcsolatot, és az adott helyzetben ez számunkra bölcs dolognak látszik, akkor egyszer csak szerelembe esünk.

És máris itt az első nagy probléma, hiszen a szerelem gyakran hamarabb jön, még mielőtt megismernénk a másik embert. Még ha nincsenek is figyelmeztető jelek, jó ha tudjuk, hogy a két személynek a pillanatnyi vonzalmon túl is meg kell felelni egymásnak, és ez nem derül ki azonnal. Ráadásul ez a bizonytalanság csak részben csökkenthető, vagyis a szerelemben valóban nincs garancia. Jobb, ha számítunk a csalódásra. Lehet, hogy néhány hónap múlva elvesztegetett időnek tartjuk az egész történetet.

Jó, ha tisztában vagyunk vele, hogy a kezdeti vakságunk egyrészt elkerülhetetlen, másrészt létező dolog. Vagyis, egy életre szóló partnert semmiképpen sem értelmes dolog a szerelembeesés alapján kiválasztani. Ugyanannyira szükségünk van racionális gondolkodásra, óvatosságra, amennyire fontosak az érzelmek, és a testek vonzása.

Először is találkozni kell potenciális partnerekkel, akik közül egy számunkra vonzót ki tudunk választani. A ma elterjedt vélekedéssel ellentétben, régen is elég sokan maradtak pár nélkül, de ez akkor sokkal nagyobb stigma volt, mint ma, mert csak a testileg vagy a lelkileg sérült, illetve nagyon szegény emberek nem találtak partnert maguknak. Manapság viszont mind többen választják tudatosan az önálló életet - ők a szinglik.

Nem könnyű a lehetséges partnerekkel megismerkedni, de ennek a nehézségét általában azok szokták eltúlozni, akik tartanak az ismerkedéstől. Természetesen, aki találkozni akar másokkal, annak változtatni kell az életstílusán: például csatlakozni kell valamilyen klubhoz, egyesülethez, szórakozóhelyekre kell járni, esetleg felnőtt oktatásba kell belépnie. Ne gondoljuk, hogy tehetetlenek vagyunk ebben a dologban. Ha teszünk valamit, biztos megváltozik a képünk is az ismerkedési lehetőségekről.

Persze azt sem szabad elhallgatni, hogy a nők számszerűleg is többen vannak, mint a férfiak, mivel minden életkorban magasabb a férfiak halandósága, mint a nőké. A 300 milliós Egyesült Államokban például a házasuló korban levő nők körében hétmilliós(!) a többlet a férfiakhoz képest.

dr. Pusztai Éva
tanulásmódszertan tréner