Az életre szóló partner kiválasztásához nem elég az ellenállhatatlan testi és érzelmi vonzódás. Sajnos a szerelem önmagában még semmiféle használható támpontot nem ad arra nézve, hogy milyen lesz a kapcsolatunk az ötödik vagy a huszonötödik évben.

Milyen tulajdonságokat keresünk, legalábbis tudatosan, a leendő partnerben? Mindkét nem képviselői egyetértenek abban, hogy a három legfontosabb tulajdonság: a kölcsönös vonzódás, a megbízható jellem és az érzelmi stabilitás. Kevésbé értenek egyet a férfiak és a nők az egyéb vonások fontosságában. A férfiak számára fontosabb a nő külseje, mint fordítva. A nők viszont az anyagi helyzetet és az ambíciókat értékelik többre a partnernél. Az elmúlt évtizedekben mindkét nemnél erősödött a külső vonzerő fontossága.

A kölcsönös vonzódást napjainkban talán a szükségesnél is többet hangsúlyozzák, és ritkábban esik szó arról, hogy igyekezzünk mindvégig valamit megőrizni a józan ítélőképességünkből.

A romantikus szerelem az 1800-es évektől kezdve, egyre idealizáltabb képet öltött Amerika- és Európa-szerte. Ez a testileg és lelkileg nagyon intenzív, felfokozott állapot sokak számára valóságos szenvedéllyé válik, ők azok, akik szerelem nélkül nem tudnak élni, és ez alatt valóban ezt a romantikus lázas állapotot értik. Sajnos igen sokan vannak, akik elhiszik a mozik és a ponyvaregények által sugallt szerelem-kép realitását. Ez egy olyan szemléletet sugall, miszerint ha megtaláljuk azt a mágikus személyt, aki megtestesíti számunkra a szerelmet, innentől kezdve életünk végéig boldogan élünk. A szerelemnek ez a fajta romantikus felfogása sokszor érzelmi katasztrófába vezet. Az emberi kapcsolatok ugyanis kölcsönös ápolás, fejlesztés nélkül halálra vannak ítélve. A szerelem az első látásra tudományosan nem bizonyítható - igaz, az ellenkezője sem.

Sokan élnek boldog házasságban, akik között ilyen szerelem szövődött évtizedekkel korábban, mások egy-két év múlva gyűlölködve válnak el, és nagyon sok olyan tartós kapcsolat van, amelyik az idők múlásával egyre jobb lesz, egyre inkább elmélyül, miközben kezdetben szó sem volt heves szerelemről.

Egy biztos, életünk legfontosabb döntését, eljövendő társunk kiválasztását semmiképpen sem szabad meggondolatlanul meghozni. Érdemes legalább annyit foglalkozni vele, mint a leendő autónk kiválasztásával. /Miközben a kocsit általában csak néhány évre vesszük../

Fontos megemlíteni, hogy nem ugyanaz beleszeretni valakibe, mint belehabarodni. Ez utóbbi általában egy teljesíthetetlen vágy, a szerelem tárgya nem egy valódi személy, hanem fantázia, egy ködkép, amit laza szálakkal kötünk egy létező személyhez. Nem könnyű persze megkülönböztetni a két érzést egymástól. Az biztos, hogy érett, egészséges személyiség kevésbé hajlik az ilyen megszállott érzelmi állapotra. Akkor lehet gyanakodni, hogy csak belehabarodunk valakibe, ha az élet hétköznapi helyzeteiben nemigen tudjuk vele magunkat elképzelni. Kapcsolatunk kizárólag ebben az egzaltált fantáziavilágban létezik és persze többnyire csak számunkra.

A szerelemnek és a szerelmesnek több jól megkülönböztethető típusa van. Ezek elsősorban a partnerükhöz való kapcsolatukban térnek el egymástól. Azért fontos tudatosítani ezeket a különbségeket, mert amikor szerelmesek leszünk, rendkívül sebezhetővé válunk. Jó, ha legalább saját magunkról tudjuk, hogy melyik csoportba tartozunk és milyen reakciók várhatók tőlünk:

1. Az előre félős típus gyorsan szerelembe esik, majd néhány hónap múltán, mintha elunná az egészet. Ilyenkor az van a háttérben, hogy hiába boldog, egyre inkább fél attól, hogy a kapcsolat előbb-utóbb elromlik, visszautasításban lesz része és bizonytalan magatartásával maga vet véget a szerelemnek.

2. A szorongó kezdő a romantikus fellángolástól hajtva az egekbe magasztalja partnerét, majd amikor a kapcsolatnak előjönnek a gyengeségei, azonnal a másikat okolja.

3. A lefegyverző sokszor a saját igényeit is háttérbe szorítva - szó szerint mindent megtesz a másikért, de ez az önfeláldozás előbb-utóbb visszatetszést kelt, sőt unalmassá is válhat.

4. A tettre kész keveset beszél, de tettekkel bizonyítja, hogy szereti a másikat, és azt hiszi, hogy ez elég. Amikor a partnere szóvá teszi, hogy sohasem beszél a szerelméről, akkor egyszerűen nem érti, mi vele a baj.

5. A törékeny annyira kiszolgáltatottnak érzi magát az életben, hogy a partnerétől vár mindenfajta védelmet és cserébe teljes függőséget kínál. Annak érdekében, hogy minduntalan vele foglalkozzanak, kis dolgokból is nagy problémát csinál, és egy idő után lehetetlenné teszi az együttélést.

6. Az áldozat még tovább megy, élete valamennyi nehézségéért a másikat, nevezetesen annak nemtörődömségét teszi felelőssé.

7. A rebellis minden helyzetben be akarja bizonyítani saját különlegességét, általában nagy zűrzavart teremt maga körül, rosszul végzi el a rábízott feladatokat, ha bajba kerül, abból még nagyobbat csinál. Minduntalan pénzügyi problémái vannak, és ha felhalmozódnak a megoldatlan bajai, új partnert keres.

Ebből a felsorolásból is kitetszik, hogy a kezdeti románc, amikor még minden tökéletesnek látszik, nagyon hamar fejlődésnek indul és valami egészen más lesz belőle. Természetesen a felsorolt típusok a lehetséges szélsőséges irányokat jelzik. Mindenesetre arra jók, hogy szembenézzünk a ténnyel, a szerelmesek mindíg teljes személyiségüket beleviszik a kapcsolatba.

Kérdés, hogy mások szeretésének mennyiben akadálya, ha saját magunkat nem szeretjük eléggé. Nyilván a megszállottan önző és csak saját magát imádó ember általában kevésbé figyel a másikra. Aki toleráns, jobban elfogadja a másik, tőle különböző tulajdonságait, az elfogadásnak pedig feltétele, hogy saját magunkkal úgymond jóba legyünk. Az önmagukkal kórosan elégedetlen emberek többnyire másokról is ugyanezt tételezik fel, és a lelkük mélyén eleve úgy állnak kapcsolathoz, hogy "Milyen lehet az az ember, aki képes engem szeretni?"

dr. Pusztai Éva
tanulásmódszertan tréner