Sok jele van a család válságának, de szerencsére még ma is szép számmal akadnak olyan családok, amelyekben a gyermeknevelés első tíz esztendeje viszonylag harmonikusan, nagyobb problémák nélkül telik el. A serdülés évei – különösen ezekben a családokban okozhatnak riadalmat. A gyermek – akivel eddig nem volt semmi komoly baj, és aki a szülői értékeket és normákat – ha néha meg is szegte őket – olyan alapvető igazságokként kezelte, amelyek nem szorulnak bizonyításra, most hirtelen dacossá és gyanakvóvá válik. Bizalmatlan lesz, elszaporodnak az indokolatlan „nem”-ek, a dühös kitörések, és az olyan „játszmák”, melyeknek nyilvánvaló célja a szülő „alkalmatlanságának” bizonyítása.

      Amikor a szakember azt mondja az aggódó szülőnek, hogy mindez a serdülő  önállóságért folyó küzdelmét jelenti, a szülő általában hitetlenül rázza a fejét: „nálunk minden segítséget megkap a gyerek az önállósághoz, semmi szüksége arra, hogy olyasmiért harcoljon, ami amúgy is rendelkezésére áll.”

      Az önállóság megszerzése – illetve az érte folytatott küzdelem – a serdülőkor egyik legnagyobb eseménye. Ahhoz, hogy megértsük: mit jelent a serdülő számára, és mi zajlik benne, amikor a szülői környezetben feszültséget provokál, mindenek előtt azt kell tudnunk, hogy a leválás nem a serdülőkor találmánya, hanem sokkal korábban meginduló folyamat, amely azonban a serdülés éveiben kritikus szakaszába ér.

      Az önállósodás akkor következik be, amikor a gyerek képessé válik, hogy a magába épített szülői normák, intelmek vagy éppen vigasztalások segítségével megóvja önmagát a reá leselkedő veszélyektől, megnyugtassa magát egy kellemetlen vagy fájdalmas történés után. Ekkor a szülő személyes jelenlétére már kevésbé van szüksége, mint eddig. Az „internalizált szülő” segítségével egy hatalmas lépést tesz az önálló életvezetés felé.  

Ezt a sokszor látványos leválást megelőzi a:

1. a szimbiózis szakasza, amikor a kisiskolás gyermek viszonylagos harmóniában él családjával. Az elfogadott szülői normák és értékek alapján a gyermek a szabályokat sérthetetlennek tartja, önbecsülése, önértékelése a szülői elismerés függvénye. Erkölcsi ítéletei a szülői értékek kritikátlan átvételéből fakadnak.
2. A pubertásban jelentkező új igények aztán máról holnapra felrobbantják ezt a viszonylagos harmóniát. A gyermeket újfajta érdeklődések, és elsősorban a társakkal megosztható titkok húzzák a családon kívüli világ felé. Ilyenkor a serdülés kezdetén, 11-12 éves korban,  még nem szakítja meg függését a szülőtől, de bizonyos területek már kiválnak a szülőközpontú világból. Arra törekszik, hogy minél inkább önmaga legyen, és ezt azokkal szemben fogalmazza meg leghatározottabban, akikhez korábban a legerősebben kapcsolódott. A serdülő a valóságos szülőtől igyekszik elkülönülni, de tulajdonképpen a küzdelem nem a szülő ellen irányul, hanem az ellen a hit vagy állapot ellen, hogy a szülei mindent jobban tudnak róla, és minden körülmények között megvédik őt.  
   A serdülés második szakasza – 14-18 éves kor – már a jövő felé tekint. Ilyenkor a fő cél már a valódi önállósodás, ami három fő területen formálódik: a/ szexuális orientáció, b/ saját önálló világkép kialakítása, c/ pályaválasztás.
3. A gyakorlati pszichológiai tapasztalatok azt mutatják, hogy a látványos nagy jelenetek, családi cirkuszok ellenére a szülőktől való végleges elszakadás nem is annyira gyakori jelenség. A serdülőkor végén ugyanis – amikorra a fiatal megfogalmazza és pszichológiai értelemben leválasztja önmagát, talán éppen az egyedüllét felismerése miatt felébred benne a vágy a harmónia helyreállítására. 19-20 éves korban egyre általánosabbá válik egyfajta „megbocsátó” magatartás a szülővel szemben. Nem idegesítik többé azok a szokások, azok a szülői szokások, hangsúlyok, mozdulatok, amelyek korábban irritálták, és saját értékeivé avatja mindazokat a szülői normákat, értékeket, amelyek sikerrel vészelték át a serdülőkori „felülvizsgálatot”, szupervíziót.  
   

Vagyis az autonómiáért folytatott küzdelem csak részben függ attól, hogy a szülő  gátolja-e ezeket a törekvéseket, vagy sem. Az igazi harc a korábban – a gyermekkorban - elsajátított normák felülvizsgálatáért és felülbírálatáért folynak. Az újbóli közeledés – az értékek átmentése és a zilált kapcsolatok helyreállítása – ugyanolyan fontos része a serdülőkori változásoknak, mint az azt megelőző fázisok.

Dr. Pusztai Éva tanulásmódszertan tréner