Napjainkra világméretű járvánnyá vált a depresszió. Minden adat azt bizonyítja, hogy egyre többen, egyre tovább, egyre súlyosabb tünetekkel, és életük egyre korábbi szakaszában élik át ezt a betegséget. A számok nem csak a nyugati világban, hanem mindenütt, ahol gyors változások mennek végbe, hasonló tendenciát mutatnak. A WHO és a Világbank számítása szerint a depresszió költségei nagyjából akkorák, mint a szívbetegségeké.

Egy rossz és egy jó hír a koponyánkból

Az utóbbi években a technika fejlődésével, a képalkotó eljárások, fMRI, segítségével szó szerint látják a tudósok, mi zajlik a páciensek fejében és ez a tény jelentősen megváltoztatta a depresszióról való tudásunkat. Először lássuk a rossz hírt: a depresszió kimutatható leépülést okoz az agyban, és ezt a stressz hatására az agy szöveteket elöntő vészhormonok okozzák. Ez a felvételeken jól látható agyzsugorodás okozza a depressziósok feledékenységét, és döntésképtelenségét. És, most jöjjön a jó hír: az agy állományának a pusztulása részben helyreállítható, bizonyos, a figyelmet fejlesztő, azt trenírozó gyakorlatokkal.

A tudósok szerint ugyanis, az agyunk nem egyszerűen tárolja a tapasztalatainkat, élményeinket. Ezek a benyomások megváltoztatják az agyat, annak struktúráját, elektromos és kémiai jellegét. Vagyis, az agy maga lesz a tapasztalat. További fontos dologra is rájöttek az agy tudósai: a depressziós viselkedés, gondolkodás jellegzetes mintázatot hoz létre az agyban. De, ezt kitartó gyakorlással – ahogy éveken át „gyakoroltuk” a depressziós gondolkodásmódot – át tudjuk alakítani, új ösvények jönnek létre agyunkban. Vagyis a depresszió leküzdése egy sor új készséget igényel. A boldogság, az akaraterő, az egészség, az érzelmi intelligencia nagyrészt begyakorolt készségek eredménye, bár az öröklésnek is nyilván szerepe van mindebben.

Újrahuzalozni az agyunkat

A depresszió egy összetett betegség, ami a testet és a gondolkodást, az érzelmeinket, a lelkünket egyaránt érinti. Sokan gyermekkori veszteségekre, traumákra vezetik vissza önértékelésük zavarait, és azt, hogy képtelenek élvezni az életet. Mások ugyanúgy szenvednek a depressziótól, miközben nincs kézzelfogható oka a hirtelen fellépő betegségüknek. De, akármi is a depresszió oka, a múlt hatása, vagy az agy hirtelen megváltozott biokémiája, teljes gyógyulás csak úgy érhető el, ha a gyógyszeres, vagy pszichoterápiás kezelés mellett az érintett átalakítja az érzelmeire való reagálását, a gondolkodási mintáit, a többi emberrel való kapcsolatát. Ez egy hosszú folyamat, kitartó gyakorlást igényel, és messze nem arról van szó, amit gyakran hallanak a depressziósok, hogy „szedjék össze magukat”.

Csapkodunk a pánik vizében

A depressziós emberek leginkább az úszni nem tudóhoz hasonlíthatók, akinek már éppen ellepi a fejét a víz. A legtöbben keményen dolgoznak, küzdenek az életben, megpróbálják megoldani a problémáikat, de az erőfeszítéseik sikertelenek, mert hiányoznak azok a készségeik, amelyekkel haladni tudnának a mély vízben, az életben. A depresszióban a személyiség egyes részei között kemény harc folyik. Az ilyen emberek úgy érzik, hogy félelmeik, rossz gondolataik darabokra tépik szét őket, és képtelenek saját magukat működőképessé tenni. Minél keményebben küzdenek, gyakran annál rosszabbul alakulnak a dolgok, és ezért egyre több bűntudatot éreznek. A depressziósoknak ahelyett, hogy összevissza csapkodnak a pánik vizében, meg kell tanulni azokat a készségeket, amelyek, akár az úszás mozdulatai, ritmikusak, lágyak, alkalmazkodnak a közeghez. Megfelelő gyakorlással eljutnak oda, hogy felismerik, a víz, ha ügyesen bánunk vele, nem nyel el, hanem megtart, csakúgy, mint az élet.

Richard O’connor Undoing depression című könyve alapján írta dr. Pusztai Éva