megkésett Anyák Napi köszöntésként azoknak az Édesanyáknak és azokról az Édesanyákról szól, akik sokszor végső kétségbeesésükben jönnek hozzánk tanácsért, késő éjszaka is cikkeinket böngészik, fáradhatatlanul hozzák a gyerekeket tréningjeikre, egyéni fejlesztésre, nyári táborba, akik hihetetlen dolgokra képesek azért, hogy segítsenek gyermeküknek.

Anna egy kis dunántúli faluból kért segítséget diszlexiás ikrei számára. A fiúk a negyedik osztály végén sem tudtak olvasni. Az iskolában nem kaptak semmiféle segítséget, a diszlexia szűrést az anya többszöri sürgetésére másfél év késéssel végzik el, de helyben utána sincs fejlesztés. A megyeszékhelyre kellene hordani az ikreket hetente, a nevelési tanácsadóba, ami egy nap kiesést jelentene az iskolából. De még két kisebb gyerek is van, a buszköltség havi tízezer lenne, és csak Anna keres, az apa munkanélküli. Az anya azt kérte, tanítsam meg a diszlexia korrekció alapjaira. Egy egész napot töltöttünk együtt, Anna elképesztően gyorsan tanult. Neki nincs vesztegetni való ideje - a gyermekei sorsa függ attól, mennyit tud egyetlen nap alatt megérteni és megjegyezni. Aztán havonta beszámolt a haladásukról - lassan, kínkeservesen, de egy év alatt megtanította olvasni a saját gyerekeit.

A doktorált közgazdász Eszternek három gyermeke van, a legkisebbiket hozta tanulási tréningre abban a reményben, hogy itt majd feltámad benne az érdeklődés a tankönyvekbe rejtett tudás iránt. A különleges szépségű, nagyon érzékeny és okos, fantasztikus rajztehetséggel megáldott Noémi bizarr dolgokat vet papírra: a halál minden képén megjelenik. A tanulással kapcsolatos dolgok viszont egyáltalán nem érdeklik. Sőt mintha az egész világ idegen közeg lenne számára. Csak a rajzai világában él. Valami banális vitába keveredett a többi gyerekkel, iszonyatos sírásban tört ki és bemászott az asztal alá, ahonnan órákig nem mozdul. Délután megtudtam Esztertől, hogy az édesapa évek óta súlyos pszichiátriai betegségben szenved. Hullámzik az állapota, időnként dolgozni is tud, azután megint romlik a helyzet, félévig szinte meg sem szólal. Eszter nem engedi, hogy tartósan kórházba kerüljön, inkább könyvelő lett, hogy otthon lehessen a beteg férjjel és a gyerekekkel. Noémi imádja az apját - vele szenved - vagy maga is beteg? Az anya retteg ettől a lehetőségtől, annyira fél, hogy eddig nem is engedte be a tudatába. Most ezzel is szembe kellett néznie.

Katalin építőmérnök, Erdélyből települt át másfél évtizede, férjével, két gyerekkel, akik között egy év korkülönbség van. Mire megteremtették az új életet tönkrement a házasság - az asszony egyedül maradt a gyerekekkel. A nagyobbik lány pont olyan, mint az anyja: mindent a tökéletesnél is jobbra akar teljesíteni. Bár kitűnően tanul az ország egyik legjobb gimnáziumában, mégsem elégedett magával, például az angol nyelvvizsgájával, ami sikerült ugyan, de csak 80 százalékkal. A kicsi, akár a festőművész apa, sokkal lazábban veszi a dolgokat, a tanulást is. Igaz így is négyes egy elég jó gimnáziumban, de miért nem ötös - kérdi Katalin. Ezért a kisebbik lányt beíratta egyik tanulási tréningünkre, csakhogy a nagy is el akart jönni, mert félt az érettségitől és a felvételitől. Egymás utáni hétvégéken ismertem meg az önmagával örökké elégedetlen Katát és a szétszórt életművészt, Zsófit. Bárcsak Kata kicsit lazább lenne, Zsófi meg csipetnyivel komolyabban venné az életet - gondoltam a tréningek végén, s ezt el is mondtam az édesanyának. "Ha én egy kicsit lazább lettem volna, a férjem meg egy kicsit komolyabban veszi az életet, talán még most is együtt lehetnénk" - válaszolta, és én nem tudtam eldönteni, hogy ironizál, vagy valóban megértette és sajnálja a történteket.

Zsuzsa azért keresett meg, mert a hatodikos fia kicsit "önállótlan". Még mindig úgy tanulnak, hogy felolvassa a gyereknek a leckét, a fontos részeket külön elmagyarázza, jegyzetet készít neki. Azt hittem, komoly olvasási nehézség van a háttérben, ezért "pépesíti" az anya a gyereknek a tanulnivalót. De nem - Zoli jól tud olvasni, csak így szokta meg. Egyébként is, "ha a mama segít, nem olyan unalmas a tanulás". "Nekem ez így jó" - jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon.
A további beszélgetés során kibomlott a háttér, ami sok mindent megmagyarázott. A még mindig csinos Zsuzsa sok-sok sikertelen próbálkozás és minden elképzelhető beavatkozás után, majdnem negyven évesen, kilenc hónap fekvés után szülte meg Zolit, a lombikbébit. Óvták széltől, naptól, imádták, kezdetben ketten, apa és anya, de egy év múlva a férj, talán a túl hosszú gyerekvárásban elfáradva, de lehet, hogy más okból elhagyta őket. Azóta, tizenegy éve, anya és fia szinte úgy élnek, mintha még mindig összekötné őket a köldökzsinór. Zsuzsának a fia a mindene, Zoli imádja a mamát.
Az anya a lelke mélyén talán érzi, hogy ez nem maradhat így örökké, de a leválásból csak annyit képes elviselni, hogy olvasson önállóan a gyerek. Azt, hogy még mindig egy ágyban alszanak, minden programjuk közös, Zolinak lényegében nincsenek barátai, elkerülhetetlennek tartja. "Olyan sok rosszul nevelt gyereket látok, nem szeretném, ha ilyenekkel barátkozna..."

Azt írtam az elején, hihetetlen dolgokra képesek az anyák, hogy segítsenek a gyerekeiknek. Ez így igaz, az anyák heroikus dolgokra képesek, különösen, ha egyedül maradnak. Márpedig a tanulási problémás gyerekek az átlagnál sokkal nagyobb arányban, kb. 70%-ban apa nélküli családokban élnek. Hogy mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás, azért ment el a papa, mert sok baj volt a gyerekkel, fordítva - kideríthetetlen. Persze az apáknak, ha elváltak is, illené többet törődni gyerekeik tanulásával, különösen, ha baj van. Miközben az internetet ma is kétszer annyi férfi használja, mint nő, a tanulasmodszertan.hu-t majdnem mindig az anyák találják meg, hírlevelünk előfizetői háromnegyed részben nők.

Egyszóval: Isten éltesse a heroikus Édesanyákat, miközben szeretettel várjuk a gyermekeikért mindenre képes Édesapákat is.
dr. Pusztai Éva
tanulásmódszertan tréner

A cikkben leírt esetek valódiak, csupán a szereplők nevét és lényegtelen részleteket változtattam meg, hogy ne legyen felismerhetők. P.É.