Elsős gyerek mondja ezt október elején az elképedt mamának. Aztán még hozzáteszi, hogy holnap már nem is akar menni, itthon sokkal jobban érzi magát, és tud ő tanulni egyedül is, vagy az anyuval. A szülő érthetően megütközik e közlés hallatán, ügyes válaszon töri a fejét, de tanácstalan. Hiszen olyan jól indult minden, már egy éve lelkesen készült a gyerek az elsőbe, táskával a hátán járkált hetekkel korábban, ki-berakosgatta taneszközeit. Az első hetekben lelkes beszámolókat tartott, és szépen gyűltek a piros pontok, vagyis a mosolygós bohócok. Mi történhetett, ami elvette a kedvét, pontosabban az érdeklődését?

Egyáltalán nem ritka az ilyen kifakadás, aminek azonban többféle oka lehet, s ennek megfelelően a tennivaló is változik esetről esetre.

Ha úgy került iskolába – ami mind gyakoribb - hogy tud olvasni, kicsit írni és ügyesen számol a húszas számkörben, szinte törvényszerűen bekövetkezik az a pillanat, amikor rájön a gyerek, hogy „megelőzte korát”, nincs igazi kihívás, és elkezd unatkozni. Ha a tanító néni észleli ezt, adhat neki külön feladatokat, amivel ébren tartja a figyelmét és a versenyszellemét. Ha ezt nem teszi meg magától, kérheti a szülő, de egyáltalán nem biztos, hogy az osztályteremben meg is valósul a differenciált bánásmód. Épp ezért kétélű dolog az iskola előtti olvasástanulás, elsülhet jól, de rosszul is.

Unatkozhat az elsős az ellenkező okból is, mivel nem tudja felvenni a tempót, elvesztette a fonalat, nem érti a feladatokat, csak ül és néz a semmibe. Számára azért unalmas az iskola, mert egyre gyakrabban kívül reked a tanulás folyamatán. Ilyenkor segítségre van szüksége, amit az iskolában, a tanító nénitől kell megkapnia. A pedagógusok órakeretébe beépített korrepetáló órák épp ezt a célt szolgálják, ezért a szülő kérje, hogy foglalkozzanak külön a lemaradó gyermekkel. Sajnos nagyon gyakran ezt a labdát kapásból visszadobják a szülőknek: tanítsák meg ők otthon, este a kimerült elsőst mindarra, ami nem sikerült a pedagógusnak napközben. Márpedig a szülő, még a pedagógus szülő sem, alkalmas hosszú távon arra, hogy korrepetálja a saját gyerekét, ez ugyanis nagyon megterheli kettejük kapcsolatát.

Ha túl korán, szociálisan, érzelmileg éretlenül került iskolába a kisgyerek, unalmasnak érezheti az órákat, mert közben egyszerűen elfárad, kimerül, ezért nem tudja követni az óra menetét. A monotónia tűrése, a világos feladattudat is olyan készségek, amelyek akár évekkel is lemaradhatnak a nyelvi, logikai intelligencia fejlődése mögött. Ilyenkor el kell fogadni, hogy a fejlődésnek megvannak a törvényszerűségei, az érést alig lehet gyorsítani. Biztos el fog jönni az az idő, amikor ez a kisiskolás is kihívásnak érzi majd a tanulást. Ha túl nagy a szakadék a gyerek tűrőképessége és a követelmények között, szakember véleményét kikérve akár évközben is kereshetünk neki játékosabb, lazább iskolát, osztályt.

Érezheti unalmasnak az iskolát a kisgyerek azért is, mert az tényleg unalmas. A mai gyerekek hihetetlenül felgyorsult világban nőnek fel, minden pörög, villódzik, száguld, mind a közlekedés, a tévéreklámok, a számítógépes játékok. Ehhez képest naponta 3-4-szer 45 percig csendben, egy helyben ülni, és hosszas magyarázatokat hallgatni a fecskefark rajzolásáról - sok gyereknek, főleg a fiúknak nehezen tolerálható helyzet, amire pontosan ráillik az unalmas jelző. Ebben a tekintetben is igen sok múlik a tanító nénik szakszerűségén, gyerekismeretén és szeretetén. A korszerű, Magyarországon sajnos csigalassúsággal is alig terjedő tanítási módszerek már messzemenően alkalmazkodnak a felgyorsult világhoz és a felgyorsult gyerekekhez.

Akármi is az unalom oka, ne szörnyülködjünk a kifejezésen, ne tartsunk hegyi beszédet arról, hogy "akár unalmas akár nem, muszáj oda járni". Tudja ezt a legtöbb gyerek maga is, csak próbálkozik. Egy érzést, az unalmat amúgy sem lehet megtiltani. Fontos, hogy tisztázzuk az okokat, amiben lehet segítsünk, de hagyjuk meg neki a "Jus murmurandi"-t, azaz a morgás jogát, ami az ókori demokráciában is megadatott a népnek.

dr. Pusztai Éva
tanulásmódszertan tréner